Pesti Srácok

Áprilisban közreadják Nyemcov háborús jelentését

Áprilisban közreadják Nyemcov háborús jelentését

Az ellenzéki politikus az ukrajnai háborúról állított össze anyagot, amelynek egy részéhez nem fértek hozzá a halála után a nyomozók.

Ilja Jasin, a liberális RPR-Parnasz párt vezetője a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a "Putyin, Háború" című jelentést áprilisban tervezi megjelentetni.

A politikus közölte, hogy a nyomozók ugyan többször átkutatták a meggyilkolt politikus lakását és irodáját, amikor elvitték számítógépét és iratait, de "helyre tudtuk állítani anyagainak zömét". A dokumentumok egy részét pedig Nyemcov a párt központjában tartotta, ehhez a nyomozók nem férhettek hozzá, egy másik részét pedig a politikus asszisztense tárolta – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki politikus kifejtette, hogy nagy tapasztalattal rendelkező szakértők és oknyomozó újságírók dolgoznak Borisz Nyemcov el nem készült jelentésének végső formába öntésén. Ilja Jasin azt is elmondta, hogy több, Nyemcov által is tervezett utazást is tettek, hogy kiegészítő informácóikat gyűjtsenek be az anyag elkészítéséhez.

Borisz Nyemcovot február 28-ára virradóra ölték meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon, egy nappal az ellenzék által szervezett, de aztán elnapolt nagyszabású hatalomellenes tüntetés előtt. Nyemcov a meggyilkolását megelőzően arra készült, hogy bizonyítékokat tár a nyilvánosság elé az orosz csapatok jelenlétéről a kelet-ukrajnai Donyec-medencében.

Forrás: Hír24.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?