Pesti Srácok

Beázik a Keleti aluljárója, vödrökkel fogják fel a vizet

null

Több helyen mállik a vakolat, eső után pedig beázik a Keleti pályaudvar aluljárója, amit tavaly adtak át. Az építtető nyár elejére ígér vizsgálatot, a csöpögő vizet most vödrökkel fogják fel.

"Több ponton és több okból is beázik a Keleti aluljárója. Nem csak az ázással van gond, itt-ott már hiányos a folyosók burkolata is, a vízelvezető rácsok pedig láthatóan rozsdásodnak" - írja az Origo. A 7,3 milliárd forintért felújított aluljáró legkritikusabb része a Festecsics utca felé vezető folyosó, ami látványosan nedvesedik. A hírportál cikke szerint nem kizárt, hogy a 2004 és 2006 között elkészült aluljáró-szakasz éppen a vízgátló födémszigetelés hibája miatt ázik be, valószínűleg azért, mert a későbbi építkezések során többször is megbontották felette az utat. A DBR Metró Projekt a lapnak ezzel kapcsolatosan azt írta, a nedvesedés ugyanakkor "csak időszakosan és csak kismértékben van jelen".

A 4-es metróhoz tartozó aluljáró már tavaly júliusban beázott. A zöldfelület miatt beépített vasbeton elemek hibája okozhatja a beázást, bár erre egyelőre sincs bizonyíték. A DBR tavasz végére-nyár elejére ígéri a problémákat feltáró első helyszíni bejárást. A beázó szakaszok és a szigetelés javítása 25-30 millió forintba kerülhet az építtető előzetes becslése alapján, a munkát viszont csak felülről tudják elkezdeni. Emiatt aszfaltbontás és forgalomelterelés lehet a Keleti pályaudvar környékén.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hir24

Fotó: varosban.blog.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.