Pesti Srácok

Berlusconi négy év alatt kétmillió eurót szórt el nőkre

Berlusconi négy év alatt kétmillió eurót szórt el nőkre

Nyilvánosságra hozták a levelet, amelyet a volt olasz kormányfő írt az általa rendezett partikon résztvevő nőknek, és közli velük, hogy a vele szemben miatt indított perek következtében nem tudja tovább eltartani őket. A levél bizonyíték lehet.

Silvio Berlusconi 2013. december 29-én küldte el a levelet mintegy húsz nőnek, akit addig havi rendszerességgel fizetett. Az olasz ügyészség számításai szerint a volt olasz kormányfő 2009 és 2013 között kétmillió eurót (több mint 600 millió forintot) költött azokra a lányokra, akik rendszeresen látogatták Silvio Berlusconinak a Milánó közeli Arcoréban levő villájában rendezett partikat.

A levélben Silvio Berlusconi elmagyarázta a lányoknak, hogy az ellene indított perek miatt a továbbiakban nem áll módjában fizetni őket. Hangsúlyozta, hogy ügyvédei tanácsára kell így cselekednie.

A levelet az olasz ügyészség bizonyítéknak tekinti annak alátámasztására, hogy Silvio Berlusconi anyagi juttatásért cserébe nőket kényszerített prostitúcióra. A nők a partikon való részvételért nem csak alkalmankénti összeget kaptak, Silvio Berlusconi havi "fizetést" biztosított számukra. Volt nő, akinek Berlusconi éveken át havi 2500 eurót fizetett, ezenkívül gépkocsit, lakást is vett neki. A lányok többsége ingyen vagy jutányos áron bérelt lakást a korábban építőipari vállalkozó Berlusconi által épített milánói lakóparkban.

Silvio Berlusconit az úgynevezett Ruby-perben március 12-én jogerősen felmentették a fiatalkorú lány prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés vádja alól. A fiatalkorú lány a Szívtipró Rubyként ismert, marokkói származású Karima El Mahroug volt. Az ügyészség szerint Silvio Berlusconi a mai napig fizeti Rubyt, havi több tízezer eurót juttatva el hozzá készpénzben.

Forrás: VS.hu

Fotó: hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.