Pesti Srácok

Deutsch Tamás: "Juhász Péter megtalálta. Hurrá!"

Deutsch Tamás: "Juhász Péter megtalálta. Hurrá!"

„Juhász Péter megtalálta. Hurrá!” – ezzel a megjegyzéssel osztotta meg a Facebookon Deutsch Tamás Juhász Péter posztját, amelyben közzétett egy tértivevényt. Juhász Péter ezzel akarta bizonyítani, hogy nem ő vette át a Deutsch Tamással kapcsolatos perére az idézést, és ezért nem volt ott a március eleji tárgyaláson - írja a hvg.hu. A peren Juhász Péter be akarta bizonyítani, hogy Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kábítószert fogyasztott, azonban az Együtt politikusa el sem ment a tárgyalásra, indoklása szerint azért, mert nem kapta meg az idézést. Juhász a Facebookon közzétette pénteken azt a tértivevényt, amely a Fővárosi Törvényszéktől érkezett korábban neki címezve a tárgyalással kapcsolatban. „Lesz megismételt tárgyalás, mert mint láthatjátok, ez a magyarázat arra, hogy miért nem tudtam a tárgyalásról. Tehát nem ússza meg Deutsch Hazug Tamás” – fogalmazott. Az Együtt politikusa azt is írta a posztjában, hogy Deutsch Tamást Bodolai László képviseli, aki az Index jogásza és a Tilos Rádió kurátora. „Ez azért mókás nekem, mert Bodolai mondhatnánk helyettem lett a Tilos alapítványában kurátor, mert miután én lemondtam erről politikai szerepvállalásom miatt, ő az lett. Fene az ízlését, hogy ilyen ügyeket elvállal, de ez legyen az ő dolga” – jegyezte meg.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: Facebook.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.