Pesti Srácok

Gyurcsány, mint az emberi jogok szakértője?

Gyurcsány, mint az emberi jogok szakértője?

A második világháború lezárásának hetvenedik, illetve a berlini fal leomlásának huszadik évfordulóján háromnapos nemzetközi és emberi jogi konferenciát rendeznek áprilisban Pozsonyban. Az előadássorozatban szót ejtenek a globális kihívásokról, az ukrajnai háborúról, valamint egyéb fegyveres konfliktusokról is. A konferencia célja még, hogy kezdeményezik a tudatosabb és kreatívabb megoldásokat a nemzetközi jogok terén, valamint törekednek a jobb együttműködésre, és az erőszak visszaszorítására.

A hírnek magyar vonatkozása is van, mivel a meghívott előadók között szerepel Gyurcsány Ferenc is. Kíváncsian várjuk, hogy a DK jelenlegi elnöke milyen beszédet fog mondani mondjuk az emberi jogok vonatkozásában. A konferencia szervezői úgy látszik nincsenek tisztában azzal, hogy a volt miniszterelnök kormányzása alatt lábbal tiporták az emberi jogokat Magyarországon. Elég csak 2006. október 23-a visszagondolni, amikor a Fidesz rendezvénye után tömegoszlató rendőrök a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján több ártatlan civilt, járókelőt támadtak meg, vertek agyba-főbe és tartóztattak le. Hiába éltek több százan is panasszal bántalmazásuk miatt akkoriban az ügyészségen, a sisakban, maszkban, azonosítószám nélkül oszlató rendőröket – néhány kivétellel – nem lehetett azonosítani. Gyurcsány ezzel kapcsolatban több nyilatkozatában is kijelentette, hogy szerinte a rendőrök maximum hibákat, de nem törvénysértéseket követtek el 2006 őszén. Szerinte a “rendőrség a dolgát végezte, amikor a közterek békéjét helyreállította”. A csúcson egyébként előadást fog tartani még a szlovák kulturális miniszter, a szlovák parlament szóvivője és alelnöke, egy osztrák képviselő, valamint Hollandia szlovákiai nagykövete.

Forrás: PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.