Pesti Srácok

Gyurcsányék megszüntetnék a köztévét

Gyurcsányék megszüntetnék a köztévét

A Demokratikus Koalíció kitart korábbi véleménye mellett, hogy a köztévét jelenlegi formájában meg kell szüntetni, mert az arra fordított pénzt hasznosabb célokra is el lehet költeni, mint a magyar választók tudatos átverése és a Fidesz pártérdekeinek elvtelen kiszolgálása - mondta a párt alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Varju László leszögezte, hogy a közpénzből finanszírozott "Fidesz tévé" csak "az előrehozott választásokig" működik. A független képviselő azt mondta, vasárnap sajtótörténelmet láthatott az ország, mert a Fidesz uralma alatt létrejött "állami hazugságtévé" születésekor "finoman szólva is komplikációkkal tele adásnapot tartott".

A hibákat soroló politikus szerint a köztévé mint "összeomlásban lévő médium, még hazudni sem tudott, hiába lett pontosan erre kitalálva". Közismertnek nevezte, hogy a közmédiát azért szervezték át, hogy az afölötti teljes hatalmat a Fidesz vegye át, az Orbán Viktor miniszterelnök és Simicska Lajos nagyvállalkozó között kitört "maffiaháború keretében". A nyolcvanmilliárd forint adófizetői pénzből felállított köztévé ráadásul még a közszolgálatiság látszatát is eltörli, ugyanis levették a műsorról a parlamenti közvetítéseket - fogalmazott Varju László.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.