Pesti Srácok

A HVG leközölte Orbán elhárítási kartonját

null

A HVG friss lapszáma arról ír: Orbán Viktort sorkatonasága idején „társadalmi kapcsolatként” tartotta nyilván a katonai elhárítás, és az ezt szerintük bizonyító A-kartont közlik a lapban.

A zalaegerszegi laktanya katonai elhárítása – a Belügyminisztérium III/IV-es csoportfőnökségének helyi kirendeltsége – Orbán Viktort társadalmi kapcsolatként tartotta nyilván -írja a hvg.hu. Az úgynevezett „A” karton megléte azonban önmagában nem bizonyít együttműködést az állambiztonsági szolgálatokkal – jegyzi meg a portál. A társadalmi kapcsolatok ugyanis nem írtak alá együttműködési nyilatkozatot, nem tettek írásbeli jelentést sem. Ezért arra nincs bizonyíték, hogy Orbán – mint Simicska Lajos sejteni engedte – jelentett volna a katonai elhárításnak. Az 1982-ben leszerelt miniszterelnököt a belső elhárítás, azaz a BM III/III-as csoportfőnöksége is megpróbálta beszervezni, azonban kísérletük csődöt mondott.

Orbán Viktor miniszterelnök őszintén nyilatkozzon arról, fenntartja-e korábbi állítását, hogy semmi köze nem volt a rendszerváltozás előtti titkosszolgálatokhoz! - szólította fel a kormányfőt a DK ügyvezető alelnöke. Molnár Csaba azt mondta, azt elhiszik a kormányfőnek, hogy a III/III-hoz nem volt köze, mert ezt dokumentumok igazolták, "de úgy néz ki, egy másikhoz, a III/IV-eshez, a Belügyminisztérium másik fontos részlegéhez, a katonai elhárításhoz, mintha köze lenne". Molnár Csaba újra kérte, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága hallgassa meg az ügyben Orbán Viktort.

PestiSracok facebook image

Forrás: Népszava/Mandiner/hvg.hu

Fotó: cink.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.