Pesti Srácok

HVG: nehezen épül a Fidesz új médiabirodalma

HVG: nehezen épül a Fidesz új médiabirodalma

Habony Árpád és emberei már hónapok óta dolgoznak egy rádiót, tévét, hetilapot és online orgánumot magába foglaló csoport kialakításán – írja a hvg.hu. Ám a főtanácsadó legtöbb tárgyalása megakadt, sőt még a TV2-ben sem tudott egyelőre részesedést szerezni. Az építkezést a lap fideszes forrásai szerint a miniszterelnök küldetéstudata motiválja, viszont a pártban és értelmiségi holdudvarában nem igazán bíznak a sikerben.

„Nem engedheti meg magának a Fidesz, hogy a 2018-as választások előtt kizárólag a közmédiára támaszkodjon” – magyarázta az internetes portálnak egy neve elhallgatását kérő magas rangú kormányzati forrás, hogy a miniszterelnök-pártelnök környezetében milyen szempontok alapján dolgozik egy kisebb csapat egy új médiacsoport kiépítésén.

A hvg.hu az utóbbi napokban több, a Fidesz médiapolitikai koncepciójára rálátó forrással is beszélt. Az így körvonalazódó kép alapján a párt legfelsőbb vezetése a tavalyi választás után a piac egészét átfogó tervvel indult neki a harmadik kormányzati ciklusnak. Volt olyan forrás, aki azt állította, gyökeresen át akarták szabni a teljes tévés és online médiapiacot, ám végül nem alakult minden úgy, ahogy tervezték: a pártvezetés összekülönbözött Simicska Lajossal, a reklámadó ügyében a RTL-lel szemben meghátráltak. Ezért menet közben kellett igazítani a terven, így jutottak el oda, hogy a miniszterelnöki kommunikációs főtanácsadó irányításával most már zöldmezős beruházásokon gondolkodnak.

PestiSracok facebook image

A lap azt írja, az utóbbi hónapokban az infrastruktúra kiépítése folyt, a fővárosban már kulcsrakész egy 30-40 fős szerkesztőség működtetésére alkalmas iroda, csak az indulásra, hol tart a Habony Árpád felügyeletében összehozott online lap kialakítása. Állítólag a miniszterelnök környezetében határozott elvárásokat fogalmaztak meg az induló vállalkozással kapcsolatban: célozza meg a fiatalokat, és minél rövidebb időn belül érjen el több százezer olvasót. A portál forrásai szerint nem kifejezetten politikai tartalmakat fognak közvetíteni, inkább Habony „erősségére” alapoznak, így online életmód- és bulvármagazin jöhet létre. A valasz.hu nemrég írta meg, hogy az online lap a via.hu-ra fog támaszkodni, melyet egy újságíró, Csúri Ákos jegyzett be. Február 16-án a cégbíróság nyilvántartásba vette a Médiaügynökség és Produkciós Iroda nevű kft.-t is, melynek Csúri a tulajdonosa.

A hvg.hu arról is beszámolt, a Fidesz felső vezetése alapvetően szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egy zöldmezős online beruházás fel tudja-e venni a versenyt a piacvezető hírportálokkal. Éppen ezért korábban egy már működő online lap megvételében gondolkodtak és a 2013 novemberében elindult vs.hu-t nézték ki, amely részben Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe tartozik, ám az ügylet itt sem jött még létre.

Abban mindenki egyetért, hogy a Habony-féle építkezés kulcseleme egy kereskedelmi tévé. A csoport zászlóshajójának állítólag továbbra is a TV2-t szánják, ám ez a folyamat is akadozik. A portál kormányzati forrásai szerint nem véletlen, hogy még mindig nem jelent meg az a kormányrendelet, mely lehetővé tenné, hogy a két kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 terjesztési díjat szedhessen a kábelszolgáltatóktól. A TV2 eladása tavaly tavasszal zárult le: a német anyavállalat a társaság két vezetőjének, Simon Zsoltnak és Yvonne Dedericknek adta el a tévét működtető céget. Forrásaink szerint az Orbán–Simicska-háború kirobbanása előtt még az volt a terv, hogy a Fidesz gazdasági hátországának feje és Habony közösen hozzák tető alá az üzletet. Közösen keresték meg a Bank of Chinát, illetve más kínai befektetőket. Végül nem jártak sikerrel, mert a Pro7Sat.1 attól tartott, egy kínai vevővel kötendő üzlet kiváltaná a részvényesek nemtetszését. A hvg.hu-nak több kormányzati és fideszes forrás is azt állította, egyes Fidesz-közeli vállalkozók, így Vajna is szeretnének tulajdonrészt szerezni a TV2-ben.

Az internetes portál úgy tudja, Orbán Viktor egyfajta küldetésének tekinti, hogy a magyar média tulajdonviszonyait, illetve ezen keresztül szemléletmódját megváltoztassa. Simicska környezetéből a hvg.hu úgy értesült, az utolsó találkozójukon, tavaly áprilisban Orbán Viktor beszélt többek között arról is, hogyan alakítaná át ebben a ciklusba a médiapiacot is. (A Magyar Narancsnak adott interjújában a milliárdos vállalkozó azt mondta, „a választások után leültünk és elmondta az elképzeléseit. Ennek a részleteibe nem fogok belemenni, de nem tetszett a dolog.”) Az is szóba került, hogy az RTL Klub és az Index annyira erős szereplője a piacnak, hogy gyengítésük – esetleg a szerkesztőségek átalakítása – nélkül a jobboldal nagyon nehezen tud majd teret nyerni az online és a tévés piacon, pedig hosszú távon mindkettőre nagy szükség lenne.

A teljes írás itt elolvasható.

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.