Pesti Srácok

Likvidálták a nairobi vérengzés értelmi szerzőjét

Likvidálták a nairobi vérengzés értelmi szerzőjét

Az amerikai védelmi minisztérium hivatalosan is bejelentette, hogy megölték Adnan Garart, az al-Shabaab szomáliai szélsőséges iszlamista szervezet egyik magas rangú parancsnokát.

Garart, akit a 67 halálos áldozatot követelő 2013-as nairobi vérengzés megtervezőjeként tartottak számon, múlt csütörtökön ölte meg egy pilóta nélküli repülőgép Halála "jelentős csapás az al-Shabaab terrorszervezetre Szomáliában", áll a Pentagon közleményében.

A légicsapást Szomália déli részén, egy autó ellen hajtották végre, amelyben a parancsnok utazott. Kenyai források szerint a dróntámadásnak két másik halálos áldozata is volt, szintén a terrorszervezet tagjai közül.

PestiSracok facebook image

A szélsőséges iszlamista al-Shabaab szoros kapcsolatban áll az al-Kaida terrorhálózattal. 2013-ban megtámadták a Westgate üzletközpontot Nairobiban, és 67 embert öltek meg.

Idén februárban a csoport nyugati bevásárlóközpontok elleni támadásra szólított fel, interneten közzétett videoüzenetében az amerikai Minnesota állambeli Bloomingtonban lévő Mall of Americát, a kanadai West Edmonton Mallt és a londoni Oxford Streetet nevezte meg megtámadandó objektumként.

Forrás: VS.hu

Fotó: parameter.sk

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.