Pesti Srácok

Meghalt Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter

Meghalt Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter

69 éves korában elhunyt Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter, tudatta a család az MTI-vel. Molnár Lajos 1946. október 13-án született. A fül-orr-gégész szakorvos az 1970-es évektől előbb Algériában, majd a '80-as évektől Bécsben élt, a rendszerváltáskor jött haza családjával. 1997-99 között a BM Központi Kórházának, majd 2004-ig a Szent István Kórháznak, 2006-ig pedig a MÁV Kórháznak volt a főigazgatója.

2001-től segítette az SZDSZ munkáját, de a pártba nem lépett be. 2006-ban jutott be a parlamentbe, Gyurcsány Ferenc a koalíciós tárgyalások során egészségügyi miniszternek jelölte, kinevezését 2006. júniusában vette át. Nevéhez fűződik több nagy vitát kiváltó egészségügyi törvény kidolgozása, többek között a vizitdíj, a patikaliberalizáció és a súlyponti kórházi rendszer felállítása.

2007. április 6-án mondott le miniszteri tisztségéről, miután az általa bevezetni kívánt több-biztosítós egészségbiztosítási modellt nem támogatták. Miniszteri lemondását követően nem szólalt fel többet a házban. 2010-ben könyvet írt Miért lettem antipatikus? címmel.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.