Pesti Srácok

A miniszterelnök reagált Simicska ügynökvádjára

A miniszterelnök reagált Simicska ügynökvádjára

"Mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak, bennünket zaklattak, bennünket hallgattak le, ránk telepítettek ügynököket, és bennünket gumibotoztak" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.

A kormányfőt az azonnali kérdések során a jobbikos Mirkóczki Ádám kérdezte arról, igaz-e Simicska Lajos nagyvállalkozó vádja, miszerint a katonaság idején együttműködött a III/4-es főcsoporttal. Orbán Viktor úgy reagált: amit legszívesebben mondana, azt nem mondhatja, s amit szíve szerint tenne azokkal, akik "sunyi módon gyanúsítgatnak", azt nem teheti. "A népnyelv erőteljes kifejezéseit és a népi elégtétel bevett módszereit kerülnie kell a miniszterelnöknek" - fogalmazott, megjegyezve: "pedig kedvem lenne hozzá és igény is volna rá".

Azt mondta: ezt kerülni kell, amíg az ország élén áll, de "ez nem tart örökké, mindennek rendelt ideje van, az elégtételnek is". Azt hangoztatta: "mifelénk az ilyesmit nem cáfolni szokták, hanem visszautasítani". Közölte: ha bármit fel lehetett volna hozni ellene az elmúlt 25 évben, akkor már régen "kitekerték volna a nyakát". A kommunizmus elleni küzdelmet erkölcsi indíttatásúnak nevezte, utalva arra, hogy erkölcsi kötelesség teljesítéséért nem járhat előny, és sosem hozakodtak elő antikommunista érdemekkel. Kiemelte: a valóságban fordítva állnak a dolgok, " mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak. "A valóság az, hogy mi alakítottuk az első kommunistaellenes szervezetet" - szögezte le, s jelezte: büszke, hogy 25 évet tett bele abba, hogy "a kommunisták még felvizezett, hosszúlépéses formában se térhessenek vissza".

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.