Pesti Srácok

Több tízmilliós kártérítésre ítélték a magyar államot Strasbourgban

null

Hat magyar fogvatartott ügyében mondta ki kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát, hogy túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva.

Az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet értelmében a magyar államnak összesen több mint 84 ezer euró (kb. 25,7 millió forint) kártérítést kell fizetnie a hat rabnak, valamint a perköltséget is állnia kell.

Az ítélet azt is kimondja, hogy Magyarországnak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított fél éven belül menetrendet kell kidolgoznia arra vonatkozólag, hogy milyen módon szünteti meg az egyezményt sértő állapotokat, illetve milyen intézkedésekkel tervezi megakadályozni a további jogsértést, illetve kárpótolni a túlzsúfoltság kárvallottait.

PestiSracok facebook image

A Magyar Helsinki Bizottság közleményben reagált az elsőfokú döntésre. Mint írták, a strasbourgi bíróság hosszú ideje meglévő, rendszerszintű problémáról hozott ítéletet. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar állam megsérti az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát azzal, hogy másfélszer annyi fogvatartottat helyez el a börtönökben, mint ahány férőhely rendelkezésre áll.

A börtönzsúfoltság ügyét ún. "pilot-eljárásra" utalta a strasbourgi bíróság. Ez olyan nagy jelentőségű döntés, amelyre akkor kerül sor, ha a nagyszámú hasonló kérelem miatt tudható, nyilvánvalóan rendszerszintű problémáról van szó, és mivel a bíróság az általános probléma megoldására törekszik, előírja, milyen intézkedéseket kell hoznia az alperes államnak – írták. "Pilot-eljárásra" eddig kevés példa akadt, Magyarország esetében pedig egyenesen ez az első.

A magyar kormány börtönöket épít, igyekszik elosztani a fogvatartottakat az ország 31 büntetés-végrehajtási intézete között. Mindez azonban Strasbourg szerint sem jelent megoldást, hiszen értelmetlenül szigorodik a büntetőpolitika, indokolatlanul tartanak előzetes letartóztatásban ezreket – kommentálta a hírt a Helsinki Bizottság.

Forrás: HVG/ MTI

Fotó: reformatus.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.