Pesti Srácok

Az MFB névtelen forrása állítja: a Gyurcsány-kormány döntött az ETO Parknak nyújtott hitelről

Az MFB névtelen forrása állítja: a Gyurcsány-kormány döntött az ETO Parknak nyújtott hitelről

Érdemben az akkor Gyurcsány Ferenc által vezetett kormány döntése volt a győri ETO Parknak nyújtott hitel – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Magyar Fejlesztési Bank korábbi munkatársa. A 17 milliárdos MFB-s hitelkihelyezést is vizsgáló, kormánypárti kezdeményezésű bizottság információink szerint egy-két héten belül megalakulhat. Eközben egyre több önkormányzatról derül ki, hogy milliárdokat bukott a Quaestor-botrány nyomán, de a négyszázmilliós veszteség miatt tovább magyarázkodott a földművelésügyi tárca is – írja az mno.hu.

Értetlenül szemléli az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik korábbi, vezető beosztásban lévő munkatársa, hogy a kormány miért hangsúlyozza az ő felelősségüket a győri ETO Parkra adott hitel miatt. Lázár János csütörtökön a Quaestor-ügyben az állam érintettsége kapcsán a legnagyobb problémaként azt a 17 milliárd forintos hitelt említette, amelyet még a szocialista kormányok idején (2005-ben és 2008-ban) folyósított az MFB a Quaestornak az ETO Parkra. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: a pénzt fiktív projektre, fiktív fedezetek mellett adta az MFB, hibás üzleti döntéssel. Egy, az ügyet közelről ismerő, neve elhallgatását kérő forrás azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, a fejlesztési beruházásról az akkori kormány döntött, az MFB pedig bár rábólintott, tulajdonképpen a kérdésben nem volt döntési joga.

A Magyar Nemzet megkereste a pénzügyminiszteri posztot 2005-ben betöltő Veres Jánost, aki azt mondta, nem az ő illetékességi körébe tartozott ez a kérdés, hanem a gazdasági miniszterhez. Kóka János viszont, aki a gazdasági tárcát vezette a lapnak mindössze annyit mondott, hogy nem tud semmit az ügyletről. Erős János, az MFB korábbi vezérigazgatója a Népszabadságban cáfolta a Lázár által elmondottakat. "Szakmai kérdésekben, a papírok alapján bárkivel megvitatok egy adott tranzakciót, ám politikusok vergődéséhez nem kívánok asszisztálni" – közölte.

PestiSracok facebook image

Néhány héten belül megalakulhat a kormánypártok kezdeményezésére az a testület, amely éppen azt vizsgálná, hogy milyen kár érte a költségvetést a Gyurcsány-kormány idején folyósított hitellel.

A teljes cikk az mno.hu-n olvasható.

Kép: Mandiner

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.