Pesti Srácok

Lázár: Orbán elmondta Schulznak, nem tervezi a halálbüntetés bevezetését

Lázár: Orbán elmondta Schulznak, nem tervezi a halálbüntetés bevezetését

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön telefonon beszélt Martin Schulzcal, az Európai Parlament (EP) elnökével, akit arról tájékoztatott, hogy nem tervezi a halálbüntetés bevezetését, "egy vita van róla" Magyarországon, mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

"Egy vita van a halálbüntetésről, tehát nem arról van szó, hogy egy terv lenne a halálbüntetés bevezetése" - idézte a kormányfő Martin Schulznak adott tájékoztatását. Lázár elmondta, a miniszterelnök telefonon beszélt az Európai Néppárt elnökével, Joseph Daullal és frakcióvezetőjével, Manfred Weberrel. Őket ugyanarról tájékoztatta, mint Schulzot, vagyis hogy egy vita zajlik Magyarországon, a kormány pedig be fogja tartani az EU jogát - közölte.

A miniszter szó szerint megismételte Orbán Viktornak a kaposvári brutális gyilkosságra vonatkozó szavait, amelyek arról szóltak, hogy a miniszterelnök értékelése szerint a három csapás törvénynek és a tényleges életfogytiglannak nem volt elegendő visszatartó ereje, ezért napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. Értékelése szerint brutális bűncselekményeknél, gyermekek, idősek, kiszolgáltatottak sérelmére elkövetett eseteknél gyakran merül fel a társadalomban a megtorlás igénye. "Magyarországon ma nagyon sok olyan ember van, aki szerint csak a halálbüntetés bevezetése tartana vissza egyeseket súlyos bűncselekmények elkövetésétől. Erről beszélnünk kell a választóinkkal" - jelentette ki. "A súlyos bűncselekmények kapcsán (...) kialakuló hihetetlen társadalmi felháborodás lehet, hogy nem hallatszik Brüsszelig, de hallatszik Budapestig" - fogalmazott. Azt is hangoztatta: Magyarország az Európai Unió jogrendszerének egészét tiszteletben tartja. Az EU, mint a demokrácia legfontosabb védelmezője nem utasíthat el semmilyen vitát, ami emberek életéről, nehézségeiről szól - értékelte Lázár, aki azt is elmondta: kifejezetten híve a halálbüntetésnek, de véleménye csak egy a nyolcmillióból. Hozzáfűzte: a kormányfőtől ugyanakkor még sosem hallotta, hogy ő támogatná azt.

PestiSracok facebook image

Arra a felvetésre, hogy a KDNP ellenzi a halálbüntetést, azt felelte, hogy a különbözőség is mutatja, hogy le kell folytatni egy párbeszédet, ami 30 éve elmaradt. Nem hiszi ugyanakkor, hogy a dialógus bármivel veszélyeztetné az európai alapértékeket - mondta.

Lázár közölte azt is, hogy a kormány jövő szerdán áttekinti, hogy a bíróságok eddig hogyan alkalmazták a három csapás törvényét, hogyan érvényesült a tényleges életfogytiglani büntetés a gyakorlatban.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy május elején indul a konzultáció a bevándorlásról. Kifejtette, hogy itt is egy problémáról szeretne a kormány beszélni a társadalommal, szeretnék tudni, hogy mi a magyar emberek viszonya a témakörhöz, mit kell képviselni Brüsszelben. Megjegyezte, hogy a választás előtt ez még nem volt téma, a bevándorlás mérete azonban indokolja a témafelvetést. Példaként hozta, hogy választókörzetét kiemelten érinti a probléma, három hónap alatt annyi bevándorló érkezett, mint két év alatt összesen.

Lázár kérdésre arról is beszélt, hogy nem kötelező a fólia a dohányboltok kirakatára, és ha a trafikosok igénylik, ezt bele kell foglalni a törvénybe is. Hangsúlyozta: lehetővé kell tenni, hogy aki az elsötétítés miatt nem érzi magát biztonságban, az ne használja a fóliát. Jelezte, hogy aki már leszedte a fóliát, annak nem kell számítania semmilyen szankcióra.

A kormány kötelességének tekinti a trafikokban és az éjszaka dolgozók védelmét - jelentette ki Lázár János, aki ezzel kapcsolatban tudatta: Pintér Sándor belügyminiszternek javaslatot kell tennie arról, hogy az éjjel is nyitva tartó üzletekben milyen rendvédelmi rendszert kell kiépíteni.

A halálbüntetés bevezetésének alkotmányos és jogi korlátairól korábban írtunk cikket.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.