Pesti Srácok

Megmenekülhet a Styl, a szombathelyi önkormányzat lesz az új tulajdonos

null

Csütörtökön tárgyalhatja Szombathely közgyűlése a Styl Ruhagyár Rt-vel kötni kívánt támogatási szerződés részleteit. A városi önkormányzat 25% tulajdonjogot is szerezne a cégben.

A Vas népe úgy értesült, több feltétel is garantált az önkormányzat számára, például csoportos leépítésre a szerződéskötést követő 3 éven belül nem kerülhet sor, és azon túl három éven át is csak az önkormányzat külön engedélyével. Az önkormányzat közvetlen képviseletet kap a társaság felügyelőbizottságában és a cég szerződésének módosításához is szükséges beleegyezését adnia. A város továbbá vétójoggal bírnia a társaság döntéseiben és a kft. tagjai pótdíj fizetésre nem lesznek kötelezhetők, ezzel ugyanis megelőzhető, hogy a város kiszoruljon a cégvezetésből a piaci befektetők tőkeemelési kísérletei miatt.

A Styl Ruhagyár Rt. lába alól 2004-ben kezdett el kicsúszni a talaj, mivel 1200 dolgozója közül közel 700-nak fel kellett mondania, ám az ezzel járó költségeket már nem tudta megfinanszírozni. Majd 2005. januárjában a Vas Megyei Bíróság fizetésképtelennek nyilvánította a vállalatot és elrendelte felszámolását. A ruhagyárat azóta sem sikerült értékesíteni, a megmaradt 600 dolgozónak pedig nem tudtak semmit sem garantálni.

PestiSracok facebook image

Hende Csaba honvédelmi miniszter 2014-ben számolt be róla: a kormány határozata szerint Szombathely város önkormányzata a 600 munkahely megőrzésért 1.47 milliárd forint támogatást kap.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.