Pesti Srácok

Százmilliónyi készpénzt dugdosott a Buda-Cash egyik vezetője

Százmilliónyi készpénzt dugdosott a Buda-Cash egyik vezetője

Az Index információi szerint a napokban újra nagy energiákkal kezdett a Buda-Cash-ügy nyomozásába a rendőrség. Kedden ismét házkutatást tartottak a brókercég budai központjában, és más kapcsolódó cégeket is megszálltak a nyomozók. Az új lendület oka az, hogy nemrég a cég egyik vezetőjének lakásában 100 milliós nagyságrendben talált a rendőrség elrejtett készpénzeket.

Találtak egy füzetet is, amelyben évekig vezették a cég valós könyvelését. A nyomozók a füzet alapján most már pontosabban meg tudták határozni, mit kell még keresni a központi irodában.

Korábban úgy tűnt, hogy nem lesznek károsultak, mert az eltűnt vagyon megvan. A Fővárosi Főügyészség nemrég azt közölte, hogy „sikeres vagyonbiztosítási intézkedéseket tett”.

Azt is elmondták, hogy mintegy 68 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le ingatlanok, üzletrészek, bankszámlák, ingóságok és készpénz formájában, miközben az addig összesített kárérték 62 milliárd forint volt. Most viszont Matolcsy György jegybankelnök egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére válaszolva azt közölte, hogy a február 24-i leltár szerint mintegy 96 milliárd forint hiányzik a felszámolás alatt álló Buda-Cash Brókerháznál. Ez az adat persze régebbi az ügyészség adatainál, így lehet, hogy tényleg minden eltűnt forint fedezete mégis megvan, de ez egyelőre eléggé bizonytalan.

Forrás: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.