Pesti Srácok

Tizenhatmillió forintot ítélt meg a bíróság nem vagyoni kárként

Tizenhatmillió forintot ítélt meg a bíróság nem vagyoni kárként

A Cozma-ügyben 16 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg - nem jogerős - ítéletében a Fővárosi Törvényszék szerdán a hat éve Veszprémben meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma családjának az őket ért feldolgozhatatlan traumáért.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án szurkálták halálra egy veszprémi lokál előtt. A büntetőügy 2012 októberében ért véget a Kúrián; a bűncselekmény ügyében öt embert ítéltek el jogerősen, közülük kettőt 18-18 évre.

A polgári bíróság szerdai ülésén nem a bűncselekményben részt vevők bűnösségéről döntött - hiszen arról már korábban megszületett a jogerős ítélet -, hanem arról, hogy egyetemleges kártérítési felelősség terheli az alpereseket, és arról is, hogy milyen összegben. Egy másik eljárásban a bíróság korábban már mintegy 210 millió forint vagyoni kártérítésre kötelezte az alpereseket, a mostani per pedig a nem vagyoni károkozás megtérítéséről szól. A kettő közötti különbség lényege, hogy a vagyoni kár esetében többé-kevésbé számszerűen megállapítható a kárérték például az elhunyt sportoló jövedelme alapján, míg a nem vagyoni kár meghatározása nehezebb feladat, hiszen ahhoz például a családtagok megromlott egészségi állapotát kell figyelembe venni.

PestiSracok facebook image

A bíróság a két szülőnek 5-5 millió, míg két húgának 3-3 millió forint kártérítést ítélt meg kamatostul, ám ha a határozattal szemben fellebbezést nyújtanak be az alperesek, akkor az ügy másodfokon tovább tart. A felperesek keresetükben éppen annyit kértek, mint amennyit a bíróság szerdai ítéletében megállapított, így várhatóan nem fellebbeznek az ítélet ellen, ám az alperesi oldal még nem nyilatkozott a bíróságnak arról, hogy a rendelkezésére álló 15 napon belül jogorvoslattal kíván-e élni.

A Cozma család egyébként még a vagyoni perben megítélt összegből sem kapott meg semmit, mert - bár az alperesek lefoglalt vagyonából kifizethető lenne a teljes kártérítés - a végrehajtási eljárások még tartanak.

A bíró a megítélt nem vagyoni kártérítésre utalva arról beszélt, azzal nem tudják elvenni a fiukat, testvérüket elvesztő családtagok fájdalmát, legfeljebb enyhíteni próbálják.

A Kúria 2012 októberében a büntetőügy felülvizsgálati eljárásában a jogerős ítéletet az első- és a másodrendű vádlott esetében helybenhagyva Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évre ítélte, Sztojka Iván esetében a büntetést 8 évről 13-ra súlyosbította.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.