Pesti Srácok

Zalaegerszegi emberölés: a gyilkos szülei hívták a rendőröket

Zalaegerszegi emberölés: a gyilkos szülei hívták a rendőröket

A szombat éjszakai zalaegerszegi emberölés előzménye az volt, hogy a 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón.

Nothoff Ingrid azt mondta: rendezett családban élő fiatalok tragédiájáról van szó, amelynek nem voltak előzményei. A nyomozás érdekeire hivatkozva arról egyelőre nem számolt be, hogy miként vesztette életét a lány, de azt elmondta, hogy a gyilkosság után a fiatalember telefonon bevallotta barátjának tettét. A barát felhívta a férfi szüleit, akik értesítették a rendőrséget, és a holttestet is a rendőrök találták meg a zalaegerszegi parkerdőben. Az előzményekről a szóvivő elmondta: tavaly nyártól az idén januárig volt szerelmi kapcsolat a középiskolás lány és a szintén zalaegerszegi, de Budapesten főiskolára járó férfi között. A tanúk vallomásai alapján átlagos kapcsolatról volt szó, amelyben kisebb veszekedések előfordultak, de tettlegesség soha.

Januárban a lány szakított a fiatalemberrel, de továbbra is beszéltek egymással. A szombat esti találkozót is a férfi kezdeményezte azzal, hogy békülni szeretne, a lány azonban végleg le akarta zárni a kapcsolatukat. A lányt egy barátja vitte el szombat este nyolc órakor a Kovács Károly térre megbeszélt találkozóra, a férfi autóval érkezett, amelyet a téren hagyott. Hogy miként jutottak el onnan a parkerdőbe, a gyilkosság helyszínére, azt a szóvivő egyelőre nem árulta el.

PestiSracok facebook image

Kardosné Szakáll Ágnes nyomozó arról beszélt, hogy a bűncselekmény elkövetése után a férfi autóval Keszthely felé elhajtott, de útközben felhívta a barátját, akinek bevallotta a tettét. A rendőrség 23 óra 30 perc körül talált rá a holttestre, időközben pedig a férfi Sármellék és Fenékpuszta között balesetet szenvedett, ezért először a keszthelyi, majd vasárnap a zalaegerszegi kórházba vitték. A nyomozó hozzátette: a lány olyan súlyos bántalmazást szenvedett, hogy a sérülései külön-külön, önmagukban is okozhatták a halálát, szexuális erőszak azonban nem történt. A rendőrök szombat éjszaka óta keresik azt a - közelebbről meg nem nevezett - eszközt, amellyel a férfi a sérüléseket okozta, de egyelőre nincs meg a lány mobiltelefonja sem. Az MTI kérdésére válaszolva Nothoff Ingrid elmondta: a fiatal férfi cselekményének nem voltak előzményei, pszichiátriai kezelés alatt nem állt, a bűncselekmény idején sem alkoholt, sem kábítószert nem fogyasztott, és korábban sem volt drogfogyasztó.

A férfi egyelőre nem tett vallomást, a rendőrség azonban még vasárnap őrizetbe vette, és az ügyészségnél kezdeményezte az előzetesletartóztatását. Zalaegerszegen egyébként öt éve nem fordult elő emberölés, az akkori bűncselekmény is egy kapcsolati erőszak következménye volt - jelezte a szóvivő.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.