Pesti Srácok

Zugló nem támogatja a múzeumi negyed új épületeinek megépítését

Zugló nem támogatja a múzeumi negyed új épületeinek megépítését

A zuglói képviselő-testület nem támogatja a budapesti Városligetbe tervezett új épületek megépítését, csak a meglévők felújítását. A testület csütörtökön határozatban foglalt állást a fejlesztésről. Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa sajnálatosnak tartja, hogy a zuglói képviselők politikai megfontolások alapján hoztak határozatot.

Karácsony Gergely (PM), a XIV. kerület polgármestere az ülést követően azt mondta az MTI-nek: a 12 igen és 8 nem szavazattal elfogadott dokumentumban rögzítették, hogy támogatják a Ligetben a meglévő épületek felújítását, a közlekedés átszervezését, a park rendbetételét, de ellenzik az új épületek megépítését. A polgármester kifogásolta, hogy a kormány eddig a megkérdezésük nélkül hozott döntéseket. Hozzátette: bár mostani határozatuk jogilag nem kötelezi a kormányt, politikai jelentősége van, hogy kifejtették, mit gondolnak. Tájékoztatása szerint a testületi ülésen részt vett Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa, de nem tudta meggyőzni a képviselők többségét arról, hogy az új múzeumi épületek "bezsúfolása" nem eredményezné a terület jellegének erőteljes megváltozását és javítaná a zuglóiak életminőségét. Karácsony Gergely kitért arra: a fejlesztéseknek más zuglói területeken - például Rákosrendezőn - örülnének, ugyanakkor úgy tartják, hogy a Városligetnek zöld szabadidős övezetnek kell maradnia. A Petőfi Csarnokot illetően a kerület vezetője jelezte, hogy az annak helyére tervezett grandiózus épületeket elutasítják, ugyanakkor más létesítményt vagy a felújítást elfogadhatónak tartják.

Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa az MTI-hez eljuttatott reagálásában sajnálatosnak tartja, hogy a zuglói képviselő-testület "politikai megfontolások alapján hozta meg a Városligettel kapcsolatos politikai nyilatkozatát, és elutasította azt a felvetését, hogy a Városliget zöldterületi fejlesztéseiről szakmai érvek alapján szóló vita folyjon". A közlemény szerint a miniszteri biztos az ülésen javasolta, hogy egy héttel halasszák el a Városligetről szóló előterjesztésről a döntést és ez alatt a zuglói polgármesteri hivatal szakértői a Városliget Zrt. szakértőivel együtt tekintsék át a zöldterület fejlesztésével kapcsolatos adatokat és tényeket, "amely alapján egyértelműen világossá válhat a képviselőtestület számára, hogy a Városligetben a LigetProjekt eredményeképpen a zöldterület nőni és gazdagodni fog". Baán László szerint "a tények szakmai alapú áttekintése alapján egyértelmű lehetett volna a helyi képviselők számára is, hogy a ma elfogadott előterjesztés kiindulópontja - miszerint a Liget zöldfelülete a fejlesztéseket követően csökkenne - egyértelműen nem igaz".

PestiSracok facebook image

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Liget Budapest Projektnek köszönhetően a jelenlegi 60-ról - több tízezer négyzetméternyi új felülettel - 65 százalékra nő a Városliget zöldfelületének aránya és mindez úgy fog megtörténni, hogy az évtizedek óta lepusztult növényállomány is megújul.

Szöveg: MTI

Fotó: epulettar.hu

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Dubaj-per: tizenkét év büntetőeljárás alatt sem sikerült pontot tenni az ügyre, amelyben legfeljebb felfüggesztett börtön lehet az ítélet

Exkluzív 2023 október 30.
Az idei évben a keddi napon ül össze utoljára a híres dubajozós perben a bíróság. Ahogy most látszik, jövő héten sem fog történni semmi, ahogy a legutóbbi tárgyaláson is csak azt konstatálta Krénusz Éva bírónő, hogy hiába küldik az idézéseket, nem jönnek el a tanúk. És ez így megy évek óta. Illetve egy dolog változott: amíg eredetileg hárman ültek a vádlottak padján, a másod- és harmadrendű vádlott – egy magyarországi szervező és egy akkoriban Dubajban élő nő – a tizedik, illetve a tizenegyedik évben kiszálltak: elfogadták a felkínált felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az első rendű vádlott, K. Zoltán nem: azt mondja, ő akkor is végigcsinálja, ha évekig kell még a Pesti Központi Kerületi Bíróságra járnia. A kerítéssel vádolt férfi állítja: nem prostitúciós, hanem hostessmunkára közvetítette a lányokat, ha pedig kerített, akkor párt, férjet, élettársat némelyiknek.

Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)

Exkluzív 2022 július 28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.