Pesti Srácok

A jó hírnév megsértése miatt Kishantos, a földek használatában az új bérlők nyertek pereket

A jó hírnév megsértése miatt Kishantos, a földek használatában az új bérlők nyertek pereket

A kishantosi birtokvédelmi eljárásokra és a földterület haszonbérleti pályázatának semmisségére vonatkozóan a magyar állam, a Kishantosi Nonprofit Kft. jó hírnevének megsértésével kapcsolatban pedig a vállalkozás nyert pert a különböző bíróságokon - nézett utána a PestiSrácok.hu. Portálunk azután járt utána a kishantosi pereknek, hogy tegnap a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is kimondta, az agrártárca megsértette a Kishantosi Nonprofit Kft. jó hírnevét. Utóbbit Ács Sándorné, a cég ügyvezetője jelentette be. A bíróság tegnap eltiltotta a minisztériumot a további jogsértéstől és elégtétel adására kötelezte.

A különböző peres eljárásokat összegezve kijelenthető, hogy a vállalkozás a jó hírnév megsértése ügyében nyert pert, ugyanakkor elveszítette az általa korábban használt földek birtoklása, valamint a haszonbérleti pályázati eljárások tárgyában indított pereket. A Székesfehérvári Járásbíróság például azt mondta ki, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ nem jogosult az ingatlanok birtoklására és birtokvédelmet biztosított az egyik új bérlőnek, a Mező Vidék Bt.-nek. A Székesfehérvári Járásbíróság egy másik perben a birtokháborító magatartástól is eltiltotta a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft.-t. A fenti perek eredményeként egyébként mind a hét új haszonbérlő birtokon belül van, és folytatja a gazdálkodását. Ismert, a Kishantosi Vidékfejlsztési Központ korábban 450 hektáron gazdálkodott, az új haszonbérleti pályázaton ugyanakkor hét új bérlő nyerte el a földek használatának jogát.

PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.