Pesti Srácok

Áder Jánost dicsérte az ENSZ főtitkára

null

Áder János éghajlati cselekvési felhívását méltatta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a köztársasági elnöknek küldött üzenetében, amelyet az államfői hivatal vasárnap juttatott el az MTI-hez.

Ban Ki Mun úgy fogalmazott: 2015 a mindannyiunk számára fenntartható jövő megteremtéséhez szükséges globális cselekvésről kell, hogy szóljon. Kifejtette, hogy Magyarország más országokkal együtt lép fel az éghajlatváltozás ellen, s egy olyan megoldáson dolgozik, amelyik az emberiségnek és a bolygónak is biztonságot adó, egyben élhető és virágzó jövőt nyújt. Az ENSZ-főtitkár történelmi lehetőségként értékelte, hogy a decemberi párizsi tanácskozásra összeülő kormányok egy tartalmas és minden országra kiterjedő klíma megállapodást fogadhatnak el.

"Köszönetemet fejezem ki Áder János köztársasági elnök úrnak azért a vezető szerepért, amivel a magyar Klíma Cselekvést Most (Climate Action Now) kampány élére állt, és internetes aláírásgyűjtésbe kezdett a párizsi siker érdekében" - olvasható az üzenetben, amely megjegyzi azt is, hogy a "Live Earth: Road to Paris" a Föld minden tájáról egyesíti az embereket, felerősíti a hangjukat, és tudatja a világ vezetőivel, hogy az állampolgárok még idén cselekvést várnak tőlük egy klíma-katasztrófának ellenállni képes, alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövő érdekében. Nincsen vesztegetni való időnk, ezt a lehetőséget megragadva csak nyerhetünk - emelte ki Ban Ki Mun, aki arra hívta Magyarország és a Föld minden lakóját, hogy csatlakozzanak most a Climate Action Now kampányhoz.

PestiSracok facebook image

Magyarországon csütörtökön kezdte meg működését Áder János államfő kezdeményezésére az a honlap, amelyen keresztül a klímaváltozás elleni összefogást támogathatják a magyarok. A www.elobolygonk.hu oldalon felhívás fogadja az oldalra látogatókat: "Közösen felemelve a hangunkat küldjük el egyértelmű üzenetünket a világ vezetőinek: haladéktalanul cselekedjenek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen." A honlap amerikai "anyaoldala" a www.liveearth.org.

Forrás: MTI

Fotó: orientpress.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.