Pesti Srácok

Állami ingatlanok értékesítését tervezi a kormány

Állami ingatlanok értékesítését tervezi a kormány

Feleslegessé vált, az állam működéséhez nem feltétlenül szükséges ingatlanok értékesítéséből 70-75 milliárd forint bevételt tervez idén a kormány. Emellett olyan postai, MÁV- és honvédségi ingatlanokat értékesíthetnek a minisztériumok, amelyek eladását az elmúlt években elhalasztotta az állam - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.

A miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt lakásépítési adataira reagálva hangsúlyozta: az első negyedévben kiadott lakásépítési engedélyek számának növekedése bővülő lakásépítést vetít előre. Ez a kedvező tendencia a miniszter szerint a lakosság anyagi helyzete javulásának köszönhető, valamint annak, hogy a korábban elhalasztott vásárlások most realizálódnak.

Az idén 2,8 százalékos, jövőre 2,2 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság (EB), amely kedden tette közzé Brüsszelben az esedékes tavaszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve. Varga Mihály ezzel kapcsolatban elmondta: a korábbi előrejelzésekhez képest mind a magyar kormány (amely a korábbi 2,5 százalékról 3,1 százalékra emelte 2015-re várt növekedési prognózisát), mind pedig az Európai Unió optimistább lett.

PestiSracok facebook image

Kifejtette: a 2014-es növekedés jó alapot ad arra, hogy optimistábban tervezzék az idei és a 2016-os növekedési számokat. Ebben szerepe van annak, hogy a belső fogyasztás a vártnál jobban bővül, a lakossági megtakarítások is nőttek, ami megalapozhatja a hitelezési aktivitás élénkülését.

Varga Mihály szerint az emelkedő jövedelmek és a belső fogyasztás növekedése mellett a foglalkoztatás bővülése is hozzájárult ahhoz, hogy optimistábban lehet tervezni.

Forrás: MTI

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.