Pesti Srácok

Alvó beteget akartak a hullaházba vinni a részeg betegszállítók

Alvó beteget akartak a hullaházba vinni a részeg betegszállítók

Olyan részegek voltak a betegszállítók, hogy először egy alvó beteget akartak a hullaházba vinni, majd elejtettek egy halottat a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban péntekről szombatra virradó hajnalban - tudta meg az RTL Klub híradója.

Muraközi Zoltán, a kórház főigazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a két ügyeletes betegszállítónak hajnali két órakor kellett volna az egyik krónikus osztályon elhunyt beteget a halottasházba vinni. A betegszállítók a 81 éves férfi holttestét elejtették, az esetet a nővérek azonnal jelentették az ápolási igazgatónak. Az ápolási igazgatóval együtt azonnal a kórházba mentek és megszondáztatták a betegszállítókat, a vizsgálat pozitív volt.

A két betegszállító előzőleg egy másik osztályon kereste a halottat, és egy ott alvó betegre hitték azt, hogy már nem él, és őt akarták levinni a halottasházba. Azonnal felfüggesztették a betegszállítókat, és újakat hívtak be ügyeletbe. A főigazgató főbenjáró bűnnek nevezte, hogy munkaidőben alkoholt fogyasztottak a betegszállítók, de ez eltörpül amellett, hogy elejtették a holttestet, amin sérüléseket találtak - mondta az igazgató. A két betegszállító munkaviszonyát hétfőn várhatóan azonnali hatállyal megszüntetik.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.