Pesti Srácok

Az iszlám radikalizmus a Balkánból hódítaná meg Európát

null

A szomszédos balkáni országokban megfigyelhető erősödő iszlám jelenlétről és aktivitásról közölt összefoglalót az mno.hu. Egyes napvilágra került térképek tanúsága szerint az Iszlám Állam (IA) célkeresztjébe a balkáni országokon kívül már olyan országok is bekerültek meghódítandó területként, mint Ausztria, Spanyolország vagy Magyarország.

A balkáni országokban megjelenő iszlám radikalizmus a délszláv háború kirobbanásától eredeztethető. A térségben ekkor megjelenő iszlám segélyszervezetek szabadon fejthettek ki propagandatevékenységet, terjeszthettek a szent háborúba szólító röpiratokat, építhettek fel vallási és kulturális központokat.

A háborút követően Boszniában letelepedő iszlám harcosok zárt közösségeket alkottak, saját törvényeik szerint éltek, és jelentős toborzómunkát végeztek az iszlám harcosok számának megnövelése érdekében. Mirsad Kebo, a Bosnyák-Horvát Föderáció volt elnöke szerint államából jelentős számú, az Iszlám Állam kötelékében harcoló katona származik.

PestiSracok facebook image

Bár Bosznia több évszázadra visszanyúló iszlám hagyománnyal rendelkezik, a radikális csoportok rendszerint kívülről, az eredeti közösséget és kultúrát bomlasztva fejtik ki tevékenységüket. Ennek köszönhető, hogy csak mérsékelt eredménnyel sikerült felderíteni a radikális iszlám sejteket, akik többek közt egy bugojnói rendőrőrs ellen hatottak végre bombatámadást. Az ezt követően indult nyomozás során a boszniai hatóságok egy fegyverraktár mellett több olyan személyt is lelepleztek, akik aktívan részt vehettek a harcosok toborzásában és javadalmazásában.

Közvetlen szomszédunk, Szerbia tekintetében aggodalomra adhat okot a Szerbia és az Emírségek közötti egyre szorosabbra fonódó együttműködés. Egy márciusban létrejött keretegyezmény olyan kitételeket tartalmaz, hogy az ez alapján megkötött szerződések mentesülnek a szerbiai törvények alól, nyilvánvalóan gyengítve ezzel azok ellenőrizhetőségét. Az Emírségek ezen felüljelentős szerbiai befektetőnek is számítanak.

A teljes, részletes cikk

itt

olvasható.

Fotó: New York Times

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.