Pesti Srácok

Gyurcsány: a DK-nak tiszta a lelkiismerete

Gyurcsány: a DK-nak tiszta a lelkiismerete

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikai értelemben meg akarja ölni a Demokratikus Koalíciót (DK), de "ez nem fog neki sikerülni". A DK elnöke erről kedden Brüsszelben az Altus cég uniós megbízási ügye kapcsán tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

A volt kormányfő szerint teljes abszurditás mindaz, amit a miniszterelnök, a kormánya, a frakciója és a pártja állít. A DK-nak tiszta a lelkiismerete - hangoztatta. Elmondta, hogy az elmúlt években 1-2 millió forinttal, tavaly pedig 16 millió forinttal támogatta a DK működését.

"Hogy én a törvényesen megkeresett és leadózott pénzemet törvényesen hogyan költöm el, ahhoz a miniszterelnöknek meg a pártjának semmi köze nincsen" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

PestiSracok facebook image

Mint ismert: az Altus Zrt. bepereli Orbán Viktort, mert a miniszterelnök a múlt héten Strasbourgban skandalumnak nevezte a volt kormányfőhöz köthető cég európai bizottsági megbízását és azt mondta, üzleti megbízatásnak álcázott formában uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat.

Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc felesége keddi közleményében azt írta: mivel a miniszterelnök szavai "még nyomokban sem fedik a valóságot", az Altus Zrt. a bíróság előtt kívánja bizonyítani igazát. "Az Altus bepereli Orbán Viktort, valamint elvárja, hogy a miniszterelnök azonnali hatállyal, nyilvánosan kérjen bocsánatot a valótlan és rosszindulatú állításai miatt".

Forrás: HVG/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.