Pesti Srácok

Hende: jelentősen romlott Európa biztonsági helyzete

Hende: jelentősen romlott Európa biztonsági helyzete
A miniszter szerint minden tavaly tett NATO-vállalásunkat végre fogjuk hajtani. Igaz, valószínűleg jövőre sem veszünk új helikoptereket, és védelmi kiadásainkat is trükkös módon növeljük.

"Tagadhatatlan, hogy az elmúlt évben jelentősen romlott Európa biztonsági környezete" – emelte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton a NATO Parlamenti Közgyűlés Védelmi és Biztonsági Bizottság ülésén.
PestiSracok facebook image

Mint kifejtette: a Közel-Kelet és Észak-Afrika felől érkező menekültáradat miatt óriási migrációs nyomás nehezedik Európa keleti és déli országaira, s a nyugati országok számára is egyre nagyobb kihívást jelent. Emellett rendkívüli gyorsasággal előrejelezhetetlen fegyveres konfliktus alakult ki Európa keleti részén, Magyarország közvetlen szomszédságában, Ukrajnában.

A miniszter szerint az új kihívásokra a NATO jól reagált, a transzatlanti szövetség erősebb lett. A tavalyi walesi NATO-csúcson olyan döntések születtek – mint például a védelmi költségvetés növelése –, amelyekről korábban vitázni sem lehetett – tette hozzá Hende Csaba. Leszögezte: Magyarország maradéktalanul végrehajtja a NATO-csúcson tett vállalásait. A miniszter példaként kiemelte, hogy a héten benyújtott költségvetési törvényjavaslat szerint jövőre mintegy 50 milliárd forinttal növekedhet a Honvédelmi Minisztérium költségvetése.

A növekmény mintegy fele nem a védelmi képességek növelésére megy majd, hanem a honvédelmi életpályamodellből adódó fizetésemeléseket finanszírozzák belőle. A 2016-os költségvetés számait nézve az is világosnak tűnik, hogy jövőre sem történik meg a honvédelemnek, a rendőrségnek, és a légimentő-szolgálatnak is nagyon fontos helikopterbeszerzés.Több forrásunk is arról beszélt, hogy a kormány számára az elsődleges cél a jövő évi 2 százalékos deficitcél teljesítése. Múlt héten maga a kormányfő is azzal indokolta például a korábban kivezetni ígért különadók fenntartását, hogy azokra szükség van a 2016-os költségvetési célok teljesítéséhez. Forrásaink szerint Orbán Viktornak jelenleg nem fontos a helikopterbeszerzés, úgy gondolja, a tavaly megvett használt Mi–8-asokkal egy időre megoldódott a helyzet.

Forrás: vs.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.