Pesti Srácok

Juncker "konyakot reggelizik" - Videómontázs az elnök bomlásairól

Juncker "konyakot reggelizik" - Videómontázs az elnök bomlásairól

Már Jean-Claude Juncker tavalyi megválasztása előtt is téma volt a luxemburgi politikus súlyos alkoholproblémája a nyugati sajtóban. A brit Independent például így írt (a HVG fordítása szerint): "Több magas rangú EU-diplomata is kifejezte már aggodalmát Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök, az Európai Bizottság lehetséges új elnökének alkoholfogyasztási szokásai miatt. Egy EU-hivatalnok állítólag úgy fogalmazott, hogy Juncker konyakot reggelizik". A Daily Telegraph is idézett akkor egy EU-hivatalnokot, aki megerősítette, hogy a volt luxemburgi kormányfő szeszproblémái többször is előkerültek az EU-vezetők körében. Arról is pletykálnak a lap szerint, hogy Juncker korábban még az általa vezetett Eurogroup ülései alatt is ivott, emiatt pedig többen kételkednek, hogy hogyan tudná ellátni a feladatát EB-elnökként. - Jeroen Dijssebloem, aki Junckert váltotta az Eurogroup élén, az év elején egy holland tévéműsorban azt mondta, elődje erős dohányos és gyakran fogyaszt alkoholt, ráadásul megszegte az ezzel kapcsolatos szabályokat is az üléseken – tette hozzá az Independent. Juncker korábban tagadta, hogy problémái lennének a szesszel.

Emlékezetes: a brit kormány mellett Orbán Viktor miniszterelnök is ellenezte Juncker megválasztását az unió kormánya élére. Ismert, Juncker múlt pénteken diktátornak nevezte és pofon csapta Orbán Viktort rigai EU-csúcson. Nem ez volt az első eset, amikor a korrupciós ügyekben is rendre magyarázkodni kényszerülő Juncker nem tudott uralkodni magán. Az ELÉG! nevű Facebook-oldalon közzétettek egy videómontázst, amely az elnök nagyobb kihágásait foglalja csokorba.

PestiSracok facebook image

PESTISRÁCOK.HU-összefoglaló

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.