Pesti Srácok

Mégis nyomoz a rendőrség a százmilliós Csontváry-kép után

Mégis nyomoz a rendőrség a százmilliós Csontváry-kép után

A debreceni MODEM raktárából eltűnt, Antal Péter tulajdonában lévő két képpel kapcsolatban a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság április 7-án szüntette be a nyomozást. A határozat szerint nem állapítható meg bűncselekmény a képek eltűnésével kapcsolatban. A sértett panasszal élet a határozat ellen, így folytatódik a nyomozás.

Antal Pétert a még MODEM értesítette, hogy az ott 10 évre elhelyezett gyűjteményéből két kép - Csontváry Kosztka Tivadar „Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal” című festménye, valamint Nemes Lamperth József „Táj” című tusrajza – eltűnt. A képek sem az ismételt leltár, sem a MODEM belső ellenőrzése után nem kerültek elő, Antal ekkor tett feljelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Csontvary-Kosztka-Tivadar-Ejszakai-jelenet-kapolnaval-es-alakokkal

Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal

PestiSracok facebook image

A rendőrség tájékoztatása szerint az ismeretlen tettes ellen lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt tett feljelenést bűncselekmény hiányában megszüntették. A határozat ellen Antal Péter sértett (a festmények tulajdonosa) panasszal élt, amelynek alapján a megyei főkapitányság április 28-án a megszüntető határozatot hatályon kívül helyezte, s a nyomozás folytatásáról rendelkezett.

taj_blikk

Táj

A két kép része annak a 400-500 közötti, 3,4 milliárd forint összértékű Antal-Lusztig-gyűjteménynek, amelynek bemutatásával nyílhatott meg korábban a MODEM Debrecenben. Debrecen önkormányzata is belső vizsgálatot indított, amelynek befejezését követően kíván a felelősség kérdésében nyilatkozni, és a szükséges intézkedéseket megtenni.

Forrás: MTI; fotó: Matey István, haon.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.