Pesti Srácok

Miért rágott be Kokó? – a Heti Válasznak nyilatkozott a sportoló

Miért rágott be Kokó? – a Heti Válasznak nyilatkozott a sportoló

„2018-ig ennek a Fidesznek sokat kell változnia, mert különben nemcsak az én szavazatomat, hanem valószínűleg sok emberét fogja elveszíteni.”- mondta Kovács „Kokó” István a Heti Válasznak adott interjújában. Az őt ért támadások nagyon megviselték, így „szomorúan vette át” a neki megítélt Fair Play-díjat.

Kokó megismételte, amit korábban a HírTV-ben mondott arról, hogy elhagyta volna a süllyedő hajót: „mindig ennek a hajónak szurkoltam, de soha nem voltam rajta, és most is a partról üvöltök, hogy rossz irányba megy.”

Kokó szerint a sajtó mindent megtett, hogy állandó kapcsolatokat találjon közte és a Fidesz között. Utalt arra a 2011-es kötcsei találkozóra, ahová vendéglátósként kapott meghívást, tehát nem egy volt az exkluzív vendégek sorában, ő csupán főzött.

PestiSracok facebook image

A Heti Válaszban megjelent interjúban Kokó arról is beszélt, hogy úgy számolt, 2010-ben nagyobb szerephez jutnak a fiatalabb sportdiplomaták, de mint fogalmaz, „nehezebb megszerezni a feladatokat, ha nem vagy pártember” A Blikk információi szerint Kokó korábban elismerte, hogy neve szóba került a sportdimplomáciai kapcsán, ezek egyszerre politikai feladatok is lettek volna. A Pesti Srácok úgy tudja, hogy Kovács István a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki székére is pályázhatott, ahová végül Borkai Zsoltot választották meg.

Az olimpiai bajnok boxoló azt üzeni a Kormánynak, hogy térjen vissza a gyökereihez. Az embereknek pedig azt, hogy hagyják abba az acsarkodást, és legyenek önálló gondolataik.

Forrás: válasz.hu, index, Blikk

Fotó: sport365.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.