Pesti Srácok

Napi Gazdaság: Bukhatja az állami támogatást Gyurcsány pártja

Napi Gazdaság: Bukhatja az állami támogatást Gyurcsány pártja

A Fidesz országgyűlési frakciója kezdeményezi a Demokratikus Koalíciónak (DK) nyújtott költségvetési támogatások, a központi párttámogatás felfüggesztését – értesült a Napi Gazdaság. A Fidesz-frakcióban ugyanis bújtatott párttámogatásként értékelik a Gyurcsány-cég, az Altus Zrt. uniós megbízását.

Ismert, Orbán Viktor már a múlt heti strasbourgi meghallgatás után a PestiSrácok.hu kérdésére azt nyilatkozta, hogy „üzleti megbízatásnak álcázott formában európai uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat. Ezt még a vak is látja”.

Az Európai Bizottságtól 1,5 milliárd forintnyi összeget nyert el az Altus Zrt. arra a célra, hogy az uniós fejlesztési pénzek felhasználását vizsgálja Magyarországon. Ez pedig azt jelenti, hogy napi hárommillió forint díjazásért ellenőrizheti Gyurcsány Ferenc cége a magyar operatív programok végrehajtását.

Portálunk Deutsch Tamástól azt is megtudta, hogy június elején tűzheti napirendre az Altus Zrt.-nek milliárdos uniós megbízását az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága. Az Európai Parlament néppárti–fideszes képviselője kiemelte: jó esély mutatkozik arra, hogy a költségvetési bizottság komolyan megvizsgálja Gyurcsányék gyanús, botrányos és összeférhetetlen szerződését. Az unióban volt már példa arra, hogy az Európai Parlament a testület javaslata alapján szerződést bontott egy korábban kiválasztott céggel – fogalmazott Deutsch.

A Napi Gazdaság ismerteti: Gyurcsány Ferenc 2010 januárja és 2014 decembere között több mint 512 millió forintot vett fel osztalékként az Altus Zrt.-től, amelynek – a vagyonnyilatkozata alapján – 100 százalékban a tulajdonosa. Az egykori kormányfő 2010-ben – képviselői juttatásai mellett – több mint bruttó 107 millió forintot vett fel osztalékként. Ebből 2011-ben 69 575 353 forintot, 2012-ben 88 067 504 forintot, 2013-ban 78 976 000 forintot, 2014-ben pedig 168 635 299 forintot tudhatott magáénak.

A Demokratikus Koalíció (DK) május elején közzétette a párt 2014-es pénzügyi mérlegét. A dokumentumból kiderül az is, hogy a párt költségeihez Gyurcsány Ferenc 16,2 millió forinttal járult hozzá. Ez feltehetően az Altus Zrt. osztalékából származik. Vagyonbevallása szerint ugyanis a volt szocialista kormányfő más forrásból nem tett szert ekkora jövedelemre, csak az Altusból. Tavaly egyébként a párt 169,5 millió forintot kapott a magyar államtól. Tagdíjakból 26,4 millió forint, magánszemélyektől érkezett adományokból pedig 39,4 millió forint folyt be a DK kasszájába.

Forrás: Napi Gazdaság/VS.hu/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.