Pesti Srácok

Napi Gazdaság: Gyurcsány volt emberét pénzeli Zugló

Napi Gazdaság: Gyurcsány volt emberét pénzeli Zugló

Újabb MSZP-közeli személynek biztosít jól fizető állást a zuglói önkormányzat – derítette ki a Napi Gazdaság. Dömény Péter ügyvéd, a Zuglói Civil Ház tagintézmény-vezetője havi 340 ezer forint illetményért tevékenykedik. Dömény korábban számos jelentős pozíciót töltött be, főleg a szocialisták holdudvarában. Együtt dolgozott Kóka Jánossal és a K&H brókerbotrányának egyik vádlottjával, Bitvai Miklóssal is.

Emellett tanácsadó volt a Gyurcsány Ferenchez köthető Perfekt Rt.-nél, majd 2005-ben, Gyurcsány miniszterelnöksége alatt az ORTT Műsorszolgáltatási Alapjának igazgatója volt. A kormányváltás után, 2012-ben a Népszabadság felügyelőbizottságába protezsálta be a szintén MSZP-hez köthető Szabad Sajtó Alapítvány - jegyezte meg a lap.

Ugyancsak a Zuglói Cserepes Kulturális Nonprofit Kft.-nél kapott rendezvényszervezői állást az MSZP egykori szóvivője. Török Zsolt – miután az interneten arra panaszkodott, hogy csupán 66 ezer forintból él – pár napon belül nettó 206 ezer forintos állást kapott a Karácsony Gergely vezette önkormányzattól. Korábban a Pestisrácok.hu derítette ki, hogy Mesterházy Attila volt szocialista pártelnök korábbi sajtótitkára, Csernyánszky Judit lett a Zuglói Lapok főszerkesztője, de mellette a Népszavában is publikál.

PestiSracok facebook image

Csernyánszkyról az Átlátszó.hu azt is megírta, hogy kommunikációs tanácsadásért több mint kilencmillió forintot kapott a szocialista frakciótól. De munkát adtak Vágó István Gyurcsány-párti közszereplő menyének, Karácsony Gergely polgármester általános helyettesének, Hajdu Flórián rokonának is.

Zugló polgármestere, Karácsony Gergely korábban azzal dicsekedett az interneten, hogy elődjével, a fideszes Papcsák Ferenccel ellentétben nem autóval, hanem biciklivel jár munkába. A helyi Fidesz ezután szintén az interneten tett közzéegy képet, amelyen állításuk szerint a polgármester tanácsadójának, a baloldali összefogás alpolgármesterének és Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőnek nagy értékű luxusautói sorakoznak. Korábbi sajtóhírek szerint a zuglói politikusoknak van miből luxuscikkeket vásárolni, ugyanis a XIV. kerületben kirívóan magasak a képviselői tiszteletdíjak. A képviselők nagy része több mint 400 ezer forintot tesz zsebre. A volt polgármester szerint az önkormányzat háromszor-négyszer annyit költ magára, mint bármelyik másik település. Papcsák Ferenc múlt héten azt mondta, fél év alatt a működőképesség határára került a zuglói önkormányzat, és csaknem két és fél milliárd forint hiányzik a kasszából.

Forrás: Napi Gazdaság

Fotó: 168ora.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.