Pesti Srácok

Trócsányi: a romák miatt nem tudjuk befogadni a gazdasági menekülteket

Trócsányi: a romák miatt nem tudjuk befogadni a gazdasági menekülteket
Trócsányi László igazságügy miniszter szerint az volt a legnagyobb baj a végrehajtói rendszerrel, hogy a kamara felett minimális volt az állami kontroll. Fotó: Népszava/Tóth Gergely

A bevándorlásról és a halálbüntetésről is tárgyalt a magyar igazságügyi miniszter Berlinben. Trócsányi László az InfoRádiónak elmondta, hogy az Orbán-kormány szerint Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról. A tárcavezető kijelentette, hogy az Igazságügyi Minisztérium nem foglalkozik a halálbüntetés visszaállításának jogi előkészítésével.

Magyarországra az elmúlt négy hónapban több menekültügyi kérelmet adtak be, mint egész múlt évben - emelte ki Trócsányi László. Hozzátette: egyrészt Koszovóból, másrészt azonban nagyon sokan érkeztek Szíriából és Pakisztánból, stb.

A magyar igazságügyi miniszter elmondta: mi a nemzetközi kötelezettségünket mindenben betartjuk, ha valaki politikailag menekült, akkor megkapja a menekültjogi kérelmet. Ami viszont a gazdasági bevándorlást illeti, a megoldás nem feltétlenül az, hogy szétosztjuk a menekülteket, mert két-három hónap múlva újra fognak jönni, és újra ugyanezekkel a kérdésekkel találja magát szemben Európa - hangsúlyozta Trócsányi László. Hozzátette: sokkal jobb lenne a menekültek visszaszállítása azokba az országokba, ahonnan jönnek. "Nekünk a balkáni régió a prioritásunk. Nálunk nem a Földközi-tenger a probléma, hanem a balkáni országokból érkező menekültáradat" - véli az igazságügyi miniszter.

PestiSracok facebook image

Trócsányi László arról is beszélt, hogy minden országnak megvan a maga specifikuma. Azt is figyelembe kell venni, amikor migrációról beszélünk, hogy mik az egyes országoknak a sajátosságai. Nagyon komoly munka, amit a kormány végez a roma felzárkóztatás ügyében. Ez egy nagyon fontos feladat, amit a kormánynak meg kell tennie - fogalmazott az igazságügyi miniszter.

A halálbüntetés kérdésével kapcsolatban Trócsányi László közölte: az Igazságügyi Minisztériumban semmilyen szakmai előkészítő munka nem folyik a halálbüntetésről. Hozzátette: az Igazságügyi Minisztérium természetesen a szigorú büntetőpolitika pártján áll. Egyértelműek a magyar jogi szabályozások a halálbüntetést illetően: Magyarország tiszteletben tartja a nemzetközi kötelezettségvállalását. Ezenkívül nem adhatunk ki senkit olyan országnak, ahol halálbüntetés van - ez egyértelmű.

A fő kérdés az - véli az igazságügyi miniszter -, hogy lehet-e vitatkozni Európában vagy nem. Arra a kérdésre helyeztem a hangsúlyt, hogy Európa egy bürokratikus Európa, vagy egy olyan, ahol nincs tabutéma, és lehet bármiről vitatkozni. Az a kérdés, hogy Európa megengedheti-e magának, hogy vitatkozzon - hangsúlyozta a miniszter. Itt arra hívtam fel a figyelmet, hogy sokkal jobb, ha a kérdésekről vita folyik. Úgy gondolom, hogy minden tárgyalásomon pozitív benyomással tudtam eljönni, mert az volt az érzésem, hogy az álláspontjaimat meghallgatják, sőt, azt kell mondanom, hogy meg is értették - fogalmazott Trócsányi László.

Forrás: inforadio.hu

Fotó: Népszava/Tóth Gergely

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.