A legpatinásabb magyar magasépítő céget, a Magyar Építő Zrt.-t kebelezi be a Körösaszfalt, amely a Duna Aszfalt egyik érdekeltsége. A kormányközeli potentátok köréhez sorolt, egyes hírek szerint a miniszterelnök pártfogását is élvező Duna Aszfalt ezzel nemcsak a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Közgépet ugorhatja át, hanem az éllovas Strabaghoz is közel kerülhet.
A Körösasztalt vezérigazgatója Mészáros Lőrinc lányának barátja. (Mészáros pedig Orbán Viktor jóbarátja, Felcsút polgármestere.) A Duna Aszfalthoz sorolható Körösaszfalt bővülése beleillik abba a sorba, hogy az Orbán Viktorral összevesző Simicska vállalatbirodalmának ellenlábasokat építenek fel - akár kormányzati segédlettel.
A Magyar Építő 2013-ban 5,6 milliárd forint forgalmat mondhatott magáénak, de korábban – mikor az építkezések gesztortársaságainak mérlegében jelent meg a teljes bevétel – ez 16 milliárd forintra is felfutott. Nyereséget viszont szépen termelt a társaság, évi fél-egymilliárd forint profittal kalkulálhattak a tulajdonosok.
A Magyar Építő legnagyobb vonzereje a hosszú fennállása alatt összehozott referenciái és szakembergárdája jelentik. A cég az elmúlt hónapokban ugyan óriás megrendelésekkel nem hallatott magáról, de az előző évtizedben komoly munkákat szerzett meg. Olyanokat, mint a Mátyás-templom felújítása, a ferihegyi 1-es terminál átépítése, de részt vett a Zsolnay kulturális negyed építkezésén, a Rác Fürdő reinkarnálásában, nem beszélve a kórházak, rendőrségi és egyéb középületek építkezéseiről. Hasonló referenciák pedig jól jöhetnek a beharangozott állami nagyberuházásokra, például a Népstadion vagy a tervezett múzeumi negyed építkezésére aspirálóknak.
Forrás: hvg.hu