Pesti Srácok

Botka is a 2024-es olimpia mellett érvelt

Botka is a 2024-es olimpia mellett érvelt

Botka László, Szeged polgármestere szerint nemcsak kell, hanem érdemes is küzdeni a 2024-es magyarországi olimpiáért.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által szervezett Társadalmi párbeszéd az olimpiáért sorozat csütörtöki, szegedi állomásán a városvezető nem tudott személyesen jelen lenni, üzenetét viszont elküldte az eseményre, amiben úgy fogalmazott, hogy "hiszünk abban, hogy a nemes versengés nem pénz kérdése, és hogy az olimpia rendezése nem gazdag országok nagyvárosainak kiváltsága, hanem erőfeszítés, küzdelem". Ezzel egyben utalt a Nemzetközi Olimpia Bizottság decemberben elfogadott reformprogramjára, az Agenda 2020-ra, mely nagymértékben ésszerűsítette az olimpiarendezés feltételrendszerét.

Botka László hangsúlyozta a város - melynek jelszava megegyezik az újkori olimpiák "gyorsabban, magasabbra, erősebben" jelszavával - teljes mellszélességgel támogatja a magyarországi olimpia ügyét. "A jelenlegi elképzelésnek külön erőssége, hogy Budapest mellett több vidéki város - köztük Szeged is - bekapcsolódhatna a versenyek rendezésébe, ezáltal az egész ország bekerülhet a gazdasági-infrastrukturális fejlődés mellett az olimpiai játékok hihetetlenül izgalmas légkörébe" - fogalmazott a polgármester a MOB tájékoztatása szerint.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, egy olimpia sokkal többről szól, mint sportlétesítmények, szálláshelyek és közlekedési infrastruktúra fejlesztése. - "Az ötkarikás játékok olyan más sporteseménnyel össze nem hasonlítható atmoszférát, izgalmat és presztízst hoznak hazánkba, melyet csak az élhet át valójában, aki már személyesen is részt vett ilyen eseményen."

A konferencián Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke, az Olimpiai Védnöki Testület tagja annak a véleményének adott hangot, hogy Szeged kiváló házigazdája lenne a kajak-kenu versenyeknek, a Maty-éri pálya ugyanis már számos nagy viadalon bizonyított, és a külföldi sportolók körében komoly népszerűségnek örvend.

A szövetségi első emberével egyetértett Vajda Attila, a 2008-as pekingi olimpia bajnoka is: "Egy hazai rendezésű viadal légköre semmihez sem hasonlítható, ezt én is többször megtapasztalhattam. Ha mi rendeznénk a 2024-es játékokat, valahogy megtalálnám a módját, hogy rajthoz állhassak."

Szalay-Berzeviczy Attila gazdasági szakember, a BOM a magyar sportért Alapítvány elnöke rámutatott, a magyarországi olimpia mellett nem csupán érzelmi érvek szólnak. Emlékeztetett rá: mint azt a megvalósíthatósági tanulmány is alátámasztja, a magyar gazdaság száz milliárdokban mérhető nyereséget könyvelne el a hazai rendezésű olimpia révén. A MOB a szakmaikonferencia-sorozat mellett (melynek korábbi állomásai Budapest, Miskolc és Győr voltak) családi napokat tart, következő alkalommal szombaton a szegedi Erzsébet ligetben.

A Magyar Olimpiai Bizottság június 10-i közgyűlésén döntött úgy, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását. Kedden pedig a Fővárosi Közgyűlés határozatban kimondta, egyetért azzal, hogy Budapest a MOB-bal közösen, az Országgyűlés támogatásával nyújtsa be pályázatát a 2024-es eseményre.

Forrás: stop.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.