Pesti Srácok

Hamis volt az érettségjie, lemond a miniszterelnök Moldovában

Hamis volt az érettségjie, lemond a miniszterelnök Moldovában

Benyújtotta lemondását Chiril Gaburici moldovai miniszterelnök, aki ellen eljárás zajlik hamisnak bizonyult érettségi bizonyítványa miatt. A lépést maga jelentette be pénteki chisinaui sajtóértekezletén.

A távozó miniszterelnök sajnálatát fejezte ki, amiért tanulmányai, úgymond, "politikai játszmák eszközévé váltak", az ellene felhozott vád lényegét ugyanakkor nem kommentálta.

A moldovai sajtó hétfőn arról számolt be, hogy Gaburicit kihallgatásra idézte be az ügyészség állítólag hamis érettségi bizonyítványával összefüggésben, miután múlt szombaton közzétettek egy erre vonatkozó szakértői jelentést.

PestiSracok facebook image

A Moldovai Liberális Demokrata Pártot (PLDM) vezető, 38 éves Európa-barát üzletemberről már februári kormányfői beiktatása után olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a két diplomával is rendelkező közgazdász az érettségi vizsgát sosem tette le. Az ügyben április óta folyt ellene eljárás.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.