Pesti Srácok

Hillary Clinton megtartotta első nagy választási beszédét

Hillary Clinton megtartotta első nagy választási beszédét

Megtartotta szombaton első nagyszabású választási beszédét New Yorkban Hillary Clinton, aki a Demokrata Párt elnökjelöltségéért küzd a 2016-ban esedékes amerikai elnökválasztásra.

A 67 éves volt külügyminiszter és egykori first lady több ezer ujjongó híve, köztük férje - Bill Clinton volt amerikai elnök - és lánya, Chelsea előtt a New York-i Roosevelt Island szigeten kijelentette, hogy a középosztályért akar küzdeni. "Amerika nem lehet sikeres, ha ti nem lesztek sikeresek. Ezért pályázom meg az Amerikai Egyesült Államok elnökségét" - kiáltotta az őt ünneplő tömeg felé.

Kampánybeszédének középpontjába a gazdaságot és az esélyegyenlőséget állította. Többször megismételte, hogy a gazdaságnak minden amerikait kell szolgálnia, nem csak a gazdagokat. Republikánus ellenfeleinek azt vetette szemükre, hogy vissza akarják tekerni az óra mutatóit, és olyan politikát akarnak folytatni, amely csak a vállalkozóknak és gazdagoknak kedvez. Választási győzelme esetére igazságos adóreformot, az infrastruktúra javítását, az óvodai helyek bővítését és mindenki számára hozzáférhető tanulási lehetőségeket ígért. Emellett síkraszállt az azonos nemű párok megkülönböztetése ellen és a bevándorlási törvény reformja mellett, amely lehetővé tenné az amerikai állampolgárság megadását a törvénytisztelő illegális bevándorlók számára. Megígérte, hogy elnökként Amerikát "a 21. század tiszta energiáinak szuperhatalmává" teszi.

Külpolitikai kérdésekre Clinton csak érintőlegesen tért ki. Az Egyesült Államokat fenyegető országok között Oroszországot, Észak-Koreát és Iránt nevezte meg, hozzátéve, hogy hazája képes ezzel a fenyegetéssel megküzdeni, és olyan új hatalmak felemelkedésével is lépést tud tartani, mint Kína.

"Lehet, hogy nem én leszek a legfiatalabb jelölt, de én leszek a legfiatalabb női elnök az Egyesült Államok történetében" - tréfálkozott Clinton, aki megválasztása esetén az első nő lenne országa élén.

Hillary Clinton két hónapja tájékoztatta a sajtót arról, hogy indulni kíván pártjának elnökjelöltségéért. Eddigi kampánya azonban csak kisebb csoportokkal történő találkozásokra szorítkozott. Ellentétben a 2008-as elnökválasztással, amelyben Barack Obama jelenlegi elnökkel szemben elveszítette az elnökjelöltségért folytatott küzdelmet, pártjában most nincs olyan ellenfele, aki veszélyes lehetne számára. Felmérések szerint utcahosszal vezet a második helyen álló Bernie Sandersszel szemben, de jelenleg bármelyik republikánus ellenfelét is legyőzné egy elnökválasztáson, beleértve Jeb Bush volt floridai kormányzót (George Bush volt elnök fiát és George W. Bush szintén volt elnök fivérét) - aki hivatalosan csak hétfőn kapcsolódik be a választási küzdelembe.

Forrás:MTI/InfóRádió

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.