Pesti Srácok

Jobbikosok fúrták meg Gaskó újraválasztását?

Jobbikosok fúrták meg Gaskó újraválasztását?

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) volt elnöke szerint rasszista, a Jobbikhoz köthető emberek tevékenysége áll a mögött, hogy a májusi tisztújító kongresszuson nem választották újra - olvasható a hirado.hu pénteki cikkében. A volt elnök 1991 óta töltötte be a posztot.

Gaskó István szerint erős jelek utalnak arra, hogy a „rasszista, antiszemita, Jobbikhoz köthető emberek szervezkedése" áll amögött, hogy májusban egyedüli jelöltként nem választották újra az érdekvédelmi szervezet elnökévé. Véleménye szerint hozzávetőlegesen tíz ember buktatta meg, köztük a legnagyobb taglétszámú alapszervezetek vezetői, az egyik VDSZSZ-alelnök és az új elnökjelölt.

A tisztújító kongresszus óta "orwelli hangulat uralkodik" a szervezetben, a vezetőség szakszervezeti státusok, illetve vasutas állások elvesztésével fenyegeti azokat, akik nem támogatják őket. Több vezető tisztségviselőt, alapítókat, szakértőket, jogászokat el is küldtek, teljesen lefejezték a VDSZSZ-t – állítja Gaskó, aki még nem döntötte el, hogy indul-e a július 9-ére kitűzött új elnökválasztáson.

PestiSracok facebook image

Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ érdekvédelmi alelnöke visszautasította, agyrémnek és etikátlannak nevezte a volt elnök kijelentéseit. Hangsúlyozta, hogy nem volt semmiféle puccs és a VDSZSZ-ben sohasem politizáltak. „Gaskó Istvánnak fel kellene keresnie egy pszichés problémákkal foglalkozó szakembert, aki képes segíteni rajta” - tette hozzá.

A júliusi elnökválasztáson induló Halasi Zoltán szintén visszautasította, hogy bármilyen párthoz kössék. Szerinte Gaskó István lejárató kampányt folytat ellene, miközben több éve ismeri őt, és "nagyon jól tudja", hogy nem rasszista vagy szélsőséges. Véleménye szerint már a küldöttgyűlés előtt konfliktus alakult ki az elnök és a küldöttek jelentős része között, de nem politikai, hanem anyagi kérdések miatt. Az elnökjelölt szerint a VDSZSZ Szolidaritás küldöttgyűlése elé terjesztett javaslat értelmében a tagdíjak nagyobb aránya jutott volna a központnak, mint korábban, ami sokaknak nem tetszett, de vita zajlott a többi szakszervezethez fűződő viszonyról, az esetleges fúziókról is.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.