Pesti Srácok

Klubrádió: természetes, hogy a bevándorlók megerőszakolják a nőket

Klubrádió: természetes, hogy a bevándorlók megerőszakolják a nőket
A Klubrádió műsorvezetője szerint "ezek" a bevándorlók a maguk normái szerint gondolkodnak, így ha nem beszélik a nyelvet inkább megerőszakolják a nőket.

A Klub Rádió "Megbeszéljük" című betelefonálós-beszélgetős műsorát tegnap a Bolgár Györgyöt helyettesítő Szelestey Lajos vezette, a téma pedig természetesen a bevándorlás, illetve a kormány bevándorlás ellenes plakátjai voltak. Az egyik megszólaló az adásban elmondta, hogy Svédországban fél év alatt ezer lányt erőszakoltak meg, és az erőszakolók szinte kivétel nélkül bevándorlók voltak. Szelestey erre furcsa okfejtésbe bonyolódott:

PestiSracok facebook image

"Tudja, megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például... ööö... be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak, mer' azt hiszik, hogy az itt elfogadott, és aztán kiderül, hogy nem. Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma."

Svédországban egyébként tényleg elég magas a szexuális bűncselekményke száma, (Európában a legmagasabb) és valóban emelkedik is. A közvélekedés szerint ez a bevándorlók miatt van. A hatóságok szerint azonban nem a szexuális erőszak emelkedik, hanem a felvilágosítások és a részletesebb regisztráció következtében a bejelentett esetek száma. Jellemzően ugyanis akkor tud egy nő az ellene elkövetett erőszakról beszámolni, ha tisztában van annak minden formájával.

Svédország volt az első ország egyébként, ahol a házasságon belüli szexuális erőszakot is büntették, 1965-től. Svédországban emellett a bűnrögzítés módja is különböző, ha egy nő például azt állítja, hogy a férje az elmúlt egy évben minden nap megerőszakolta, az rögtön 300 bűnesettel gazdagítja a statisztikát, míg más országban ezt egy ügyként kezelik. Azt azonban nem lehet kijelenteni, hogy az erőszakolók minden esetben bevándorlók lennének.

Az mindenesetre elmondható, hogy Szelestey Lajos általánosító és minden objektivitást mellőző, összemosó és kirekesztő megnyilatkozása nem illeszkedik sem a balliberális kommunikációs kátéba, sem a Klubrádió profiljába, így kíváncsian várjuk a rádió állásfoglalását az ügyről.

Forrás: Comment.com/Alfahír

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.