Pesti Srácok

Lebukott az áfa-csaló NAV vezető

Lebukott az áfa-csaló NAV vezető

Kilencvenmilliós áfa-csalásban vehetett részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt osztályvezetője, aki társaival fiktív tevékenységet végző cégek után igényelt visszatérítést. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása, költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat.

A vádirat szerint NAV egyik volt regionális ellenőrzési osztályvezetője és kilenc társa megállapodtak bizonyos cégek megszerzésében, amelyek tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak, de a nevükben fiktív áfa-bevallásokat nyújtottak be, majd a visszatérítésből közösen részesedtek.

Megállapodásuk lényegi eleme volt, hogy a megszerzett gazdasági társaságok székhelye a NAV azon igazgatóság illetékességi területére essen, ahol az osztályvezető dolgozott. Ha nem így volt, akkor közvetítőkön, illetve a gazdasági társaságok ügyvezetőin keresztül a cégek székhelyét megváltoztatták.

PestiSracok facebook image

A vád szerint az osztályvezető segített a cégek kiválasztásában, ellenőrizte az adatait az adóigazgatási nyilvántartásokban, egyeztette társaival a bevallások benyújtásának időpontját, a bennük szerepeltetett összegeket és a bevallás esetleges ellenőrzésével kapcsolatos teendőket.

Az állami költségvetésnek okozott csaknem kilencvenmillió forintos vagyoni hátrányból lefoglalással mintegy 23 millió forint megtérült. Ha az adóhatóság kiutalta volna a további fiktív áfabevallásokban feltüntetett összegeket, akkor az állami költségvetésben még 60 millió forint vagyoni hátrány keletkezett volna.

A főügyészség a NAV volt osztályvezetőjét folytatólagosan, vezető beosztású személy által, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, emellett bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, valamint bűnsegédként hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.