Pesti Srácok

Lemondott az MVM elnöke

Lemondott az MVM elnöke

Ahogy arról tegnap hírt adtunk, állítólag e-mailben kapta meg a felmondását a napokban Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, akit a hvg.hu értesülései szerint Csiba Péter válthat a vezetői poszton, aki korábban a GDF Suez Energia Magyarország Zrt. általános vezérigazgatója volt.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, Baji Csaba csütörtökön kezdeményezte munkaviszonyának 2015. június 29-i hatállyal, közös megegyezéssel történő megszüntetését, és egyben lemond minden MVM Csoportban betöltött tisztségéről. Baji Csabát, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatóját 2010. július 31-én nevezték ki az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatójának. Csaknem öt évet töltött ebben a pozícióban, ezzel az MVM Csoport eddigi legtovább hivatalban lévő első számú vezetője.

A kiadott közlemény szerint Baji Csaba szakmai irányítása alatt az MVM Csoport az energetikai szektor megkerülhetetlen szereplőjévé, Magyarország egyik legjelentősebb energetikai társaságcsoportjává vált. Tevékenységét a Nemzeti Energiastratégiával összhangban mindenkor a gazdaságpolitikai célok elérése érdekében végezte. Az MVM Csoport árbevétele 2010 és 2014 között 550 milliárd forintról 1200 milliárd forintra nőtt, eközben több mint 620 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe, és a megfizethető energiaárak garantálásával nagyban hozzájárult a lakosság rezsiköltségeinek költségeihez.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt öt évben az MVM megvásárolta és integrálta az E.on gázüzletágát, amelyet sikeresen működtet. A társaság megkezdte a paksi atomerőmű bővítésének előkészületeit és létrehozta a Paks II. társaságot.

Az utódlással kapcsolatban egyelőre nincs információ.

Forrás: mti

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?