Pesti Srácok

Martonyi: A kommunizmust külső katonai erővel ültették rá Magyarországra

Martonyi: A kommunizmust külső katonai erővel ültették rá Magyarországra

A diktatúra szögesdrót-kerítéseket és falakat emel, és belülről igázza le és korrumpálja az emberi gondolat és a mindennapi élet szabadságát is” - jelentette ki Martonyi János volt külügyminiszter Washingtonban a „Nemzetek névsorolvasása" című rendezvényen. „A kommunizmus a fogantatásától agresszív ideológia, amelynek rendszerét kívülről, katonai erővel ültették rá a legtöbb országra, így Magyarországra is.”

A kommunizmus valódi természetéről beszélt Martonyi János azon a rendezvényen, ahol az amerikai fővárosban működő kéttucatnyi követség és az Egyesült Államokban működő több nemzeti szervezet képviselői megkoszorúzták a Kommunizmus Áldoztainak Emlékművét. „Logikus következmény, hogy aki lerombolja a létező struktúrákat, az előbb-utóbb az alapvető emberi és szabadságjogoknak, az emberi méltóságnak és emberi életek ezreinek, millióinak, tízmillióinak elpusztításába kezd" – jelentette ki Martonyi.

A volt külügyminiszter szerint egyetlen ország sem hozott annyi emberi életben mérhető és anyagi áldozatot a kommunizmus legyőzéséért, mint az Egyesült Államok. Reményét fejezte ki, hogy Amerika a jövőben is vezető szerepet tölt be a Nyugaton abban, hogy a világ megértse a totalitarizmus lényegét, és hogy a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány erősfeszítései „nemzeti konszenzus, egy vitathatatlan, kétpárti minimum" részévé válnak. „Nem fogadhatjuk el a történelem semmiféle szerecsenmosdatását, a bűncselekmények lopakodó rehabilitálását" - hangoztatta a magyar diplomácia volt vezetője, példaként említve a Molotov-Ribbentrop-paktumot, illetve a Magyarország elleni 1956-os és a Csehszlovákia elleni 1968-as katonai beavatkozást.

PestiSracok facebook image

A koszorúzás egy kétnapos, a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány szervezte rendezvénysorozat része volt, amelynek keretében Truman-Reagan Szabadságéremmel tüntették ki Guillermo Farinas Hernández kubai ellenzéki pszichológus-újságírót és Alekszandr Podrabinek orosz pszichiátert, aki a szovjet után a putyini rendszer ellen is felemelte szavát.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.