Pesti Srácok

Merkel: megengedhetetlen, hogy a menekültek jórészét 5 ország fogadja be

null

A menekültek ellátása érdekében nagyobb szolidaritásra szólította fel az Európai Unió tagállamait a német kancellár, aki a közelgő európai uniós csúcstalálkozó előtt ismertette a tanácskozáson felmerülő kérdésekkel kapcsolatban kormánya álláspontját a német törvényhozás alsóházában.

A Bundestag előtt ma délelőtt elmondott nyilatkozatában Angela Merkel megengedhetetlennek nevezte, hogy a menekültek háromnegyedét a huszonnyolc uniós tagállam közül mindössze öt fogadja be. "Ezen a téren nagyobb szolidaritásra van szükség" - jelentette ki Merkel, hangsúlyozva, hogy a szolidaritásnak és a felelősségnek kéz a kézben kell haladnia. "Németország továbbra is kész arra, hogy vállalja a felelősséget" - tette hozzá.

Az egyik legfontosabb feladatnak ugyanakkor a kancellár a tengeri tragédiák megelőzését, illetve ezzel kapcsolatban a menekültek életének megmentését nevezte. "Mélységesen megráznak bennünket azok a tragédiák, amelyek sorra játszódnak le a nyílt tengeren" - fogalmazott a kancellár, aki szerint mindent meg kell tenni az emberi életek megmentése érdekében. Hangsúlyozta ugyanakkor annak szükségességét is, hogy az eddiginél határozottabban lépjenek fel az embercsempész bandák ellen. Állást foglalt továbbá amellett, hogy felszámolják azokat az okokat, amelyek az embereket menekülésre kényszerítik.

Forrás: Világgazdaság Online

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.