Pesti Srácok

Nógrádi: Európában záródnak a határok

Nógrádi: Európában záródnak a határok

Magától értetődőnek tartja a magyar-szerb határ lezárásra érdekében született döntést Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő az M1-en adott intejújában emlékeztetett arra, hogy a G7-es csúcstalálkozó előtt a németek ideiglenesen lezárták Németország déli és keleti határát. Ennek nyomán egy nap alatt lebukott 6600 ember, akinek nem volt semmilyen engedélye a schengeni határokon belüli tartózkodásra, és kábítószercsempészeket is fogtak. Hozzátette: az albán maffia úgy használta ki Magyarországot, „mintha otthon lenne", átcsempészett egymillió albánt Nyugat-Európába, és a kábítószer-kereskedelem fő iránya lett a Belgrád-Pozsony-Budapest-Prága útvonal.

Nógrádi az európai példák között megemlítette, hogy Ausztriában egy napja bejelentették, nem adnak ki több menekültengedélyt. A bajor pénzügyminiszter azt mondta: „Európának nincs szüksége menekültekre", míg a televíziós hírek arról szóltak, hogy a menekültek miatt a görög szigeteken nem lehet nyaralni.

„Be lehet fogadni száz, kétszáz vagy akár ötezer embert, de milliókat lehetetlen. Ezt az emberáradatot, fel kell tartóztatni” - mondta a szakértő.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?