Pesti Srácok

Ötmillió kínai állása függ az EU-exporttól

Ötmillió kínai állása függ az EU-exporttól

Az Európai Bizottság kereskedelmi főigazgatósága által készített tanulmány első ízben tett kísérletet annak felmérésére, hogy az uniós kereskedelem hogyan járul hozzá az exporton keresztül munkahelyek teremtéséhez az EU-n belül és kívül. – adja hírül a Kitekintő.hu

A jelentés készítői arra a következtetésre jutottak, hogy az EU-n belül a munkahelyek negyedét az EU-n kívüli országokba irányuló export tartja el. Ez 31,1 millió munkahelyet jelent, 15 százalékuk az Egyesült Államokba, 10 százalékuk pedig a Kínába irányuló európai exporttal függ össze. Magyarország esetében ez az arány 21,2 százalék (közel 690 ezer munkahely), vagyis jóval az uniós átlag fölötti. Ennél csak Luxemburgban (30%) és Írországban (26%) volt magasabb az arány.

A munkahelyek számát illetően a legtöbbet, szám szerint 7 millió állást Németország profitál az európai áruk és szolgáltatások kiviteléből. Jelentősen leszakadva a németek mögött Nagy-Britannia a második 4 millió, Olaszország pedig a harmadik valamivel több, mint 3 millió állással. De, például Lengyelországban is közel kétmillió munkahelyet teremt az uniós export.

PestiSracok facebook image

A Európai Unió rendkívül kiterjedt exporttevékenységéből a világ más országai profitálnak. Az EU-n kívül becslések szerint 19,2 millió munkahelyet támogatott az uniós export. Kínában egyenesen 5 millió állás függ az uniós exporttól. Indiában 2,2 millió, Oroszországban 1,13 millió, az USA-ban pedig 744 ezer munkahely. Az EU-n kívüli országokban értékesített magyar áruk és szolgáltatások is 107 ezer embernek adnak munkát a világ más részein.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: kitekinto.hu

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.