Pesti Srácok

Parlament előtt az Altus-ügy

Parlament előtt az Altus-ügy

Az Altus Zrt. európai bizottsági (EB) megbízásával kapcsolatos, a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről és az Európai Unió intézményei iránti bizalom megóvásáról szóló határozat elfogadásának a vitája tegnap délután után kezdődött el az Országgyűlésben.

A fideszes javaslatban többek között arra kérik fel a kormányt: kezdeményezzen tárgyalásokat az EB-vel az uniós pénzügyi támogatások ellenőrzésére vonatkozó szerződéskötési gyakorlatról, s vizsgálja meg, hogy a magyar törvények megkerülésével bújtatott pártfinanszírozásban részesülő párt magyar költségvetési forrásból folyósított támogatását a törvényes helyzet helyreállításáig fel lehet-e függeszteni.

„Elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió intézményei a pénzügyi ellenőrzési feladatokat gazdasági társaságokra ruházzák át, az pedig még inkább megdöbbentő, hogy egy országgyűlési képviselő, pártelnök, Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő társaság, az Altus Zrt. vezette konzorcium lássa el ezeket a feladatokat. Mivel Gyurcsány Ferenc az Altusból származó jövedelmét pártjának a támogatására is fordítja, az EB illetékes intézményének döntése felveti a közvetett pártfinanszírozás lehetőségét, sérti a politikai pártok közötti esélyegyenlőségét” – olvasható a javaslatban.

PestiSracok facebook image

A parlament tegnap lezárta az önkormányzati törvény módosítására vonatkozó fideszes javaslat vitáját. Ez alapján a kistelepülések polgármestereinek fizetését megemelnék annak függvényé­ben, hány közmunkást foglalkoztatnak.

A kormány támogatja az előterjesztést, az ellenzéki képviselők szerint a kabinetnek a régi javadalmazást kellene visszaállítania. Az Országgyűlés ezután megkezdte a közfoglalkoztatási törvény módosításának tárgyalását. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára expozéjában kifejtette: lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy az álláskeresők, az éppen közfoglalkoztatási jogviszonyban állók is minél nagyobb számban tudjanak részt venni a mezőgazdasági idénymunkákban, azaz a közfoglalkoztatási program ne akadályozza az ilyen munkaerőigény kielégítését. Ha valaki nem fogadja el az egyszerűsített foglalkoztatás részeként felajánlott munkalehetőséget, kizárhatják a közfoglalkoztatásból.

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.