Pesti Srácok

Révész Máriusz: hazudott az MSZP a magánnyugdíjpénztárak ügyében

Révész Máriusz: hazudott az MSZP a magánnyugdíjpénztárak ügyében

Beismerő vallomást tett az MSZP-frakció azzal a törvénymódosító javaslattal, amelyben a nyugdíjszámítási képlet megváltoztatását javasolták – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Révész Máriusz. Az Országgyűlés népjóléti bizottságának fideszes tagja szerint a szocialisták ezzel elismerték, hogy akik a magánnyugdíjpénztárakban maradtak, rosszabbul járnak, mintha 2010 után visszaléptek volna az állami nyugdíjrendszerbe.

A lap azt írja, májusban nyújtotta be a szocialista frakció azt a törvénymódosító javaslatot, amely a Horn-kormány által elfogadott magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó szabályozáson változtatna. A 1997-ben elfogadott törvény kétpilléres rendszert vezetett be. Eszerint a magánpénztári tagok a nyugdíjjárulékuk nagy részét tagdíjként a magánkasszába fizették be, és csak egy töredéknyi összeget vállaltak a közteherviselésből. Ennek fejében aki akkor átlépett a magánnyugdíjrendszerbe, az államtól az időskori ellátás összegének mindössze 75 százalékát kapta meg a ledolgozott évekkel arányosan, függetlenül attól, hogy előtte húsz vagy két évig fizette a közterhet. A Horn-kormány törvényalkotóinak tervei szerint a szolgáltatásnak legalább annyi járadékot kellett volna nyújtania a tagoknak, hogy egy fillért se veszítsenek a magánrendszerre való áttéréssel.

Az utóbbi évek tapasztalatai azonban inkább azt mutatták, hogy a rendszer bevezetésekor bemutatott tervek nem valósultak meg, a nyugdíjrendszer pedig abban a formájában nem volt fenntartható. A második Orbán-kormány erre hivatkozva változtatta meg a nyugdíjszabályozást. Így aki 2010 után visszafizette a felvett ellátási összeget, visszaléphetett a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe és megkaphatta a teljes összegű nyugdíját - emlékeztet a napilap.

PestiSracok facebook image

A rendszer azóta átjárhatóvá is vált, így megengedi a pénztártagok veszteségének elkerülését. A szocialista frakció 2010 óta kampányol azzal, hogy az Orbán-kormány „lenyúlt és eltapsolt” 3000 milliárd forintot, amikor újraszabályozták a nyugdíjrendszert, és nagyon rosszul járt, aki visszatért az állami adórendszerbe. Most azonban az MSZP módosítaná saját, 2007-es szabályozását, arra hivatkozva, hogy a magánpénztári tagok a korábbi rendszer alapján nem arányos juttatásban részesültek. Azt akarják elérni, hogy csak azokra az évekre vonatkozóan kapjanak a pénztártagok 25 százalékkal csökkentett összeget, amíg nem az állami rendszerbe fizettek. A 75 százalékos arányt tehát csak a pénztártagság idejére kelljen alkalmazni, az előtte ledolgozott időre teljes összegű állami juttatást kapjanak. A Fidesz szerint ezzel most az MSZP elismerte, hogy a pénztártagokat nem érte veszteség, amikor visszaléptek az állami rendszerbe. Sőt, többségük jobban járt.

Révész Máriusz a Napi Gazdaságnak azt mondta: az ügynek különös pikantériája, hogy a törvénymódosítót minden MSZP-s frakció tag aláírta, amellyel elismerték, hogy az utóbbi években nem mondtak igazat. Bebizonyosodott, hogy akik 2010 után visszaléptek az állami rendszerbe, jobban jártak, mint akik magán-nyugdíjpénztári tagok maradtak.

Nem járnak rosszabbul a ­magánpénztári tagok, és szó sincs arról, hogy hazudtak volna az elmúlt években a szocialisták – reagált a lap megkeresésére Korózs Lajos. Az MSZP elnökségi tagja ezúttal is elismételte, hogy pártjuk szerint a kormány 3000 milliárd forintot vett el az emberektől, aminek az árát megfizeti majd a társadalom. A törvénymódosító javaslatukat pedig úgy értelmezi: azért volt szükség az indítvány benyújtására, mert pontosítani kell, kinek, hány év tagság után mennyi pénz jár. A javaslatot azonban az Ország­gyűlés népjóléti bizottsága elutasította, így nem kerül a parlament elé.

Forrás: Napi Gazdaság

Fotó: hirtorta.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.