Pesti Srácok

Rogán: a Fidesz a déli határ lezárásáról szóló javaslaton dolgozik

Rogán: a Fidesz a déli határ lezárásáról szóló javaslaton dolgozik

A Fidesz-frakció arra készül, hogy javaslatot tesz Magyarország déli határának törvényi eszközökkel való lezárására - mondta a képviselőcsoport vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Rogán Antal közölte: terveik szerint törvényt alkotnának arról, hogy akik egy biztonságos tranzitországból lépnek Magyarország területére, azok semmiképpen ne igényelhessenek politikai menedékjogot. Példaként említette: lehet, hogy valaki Szíriában még veszélyben volt, de eljött onnan, áthaladt például Görögországon, majd megérkezett Szerbiába vagy egy másik balkáni államba, ahol semmi nem fenyegeti az életét.

Az Európai Bizottság által felvetett kvótarendszerről a frakcióvezető azt mondta: szerinte az becsapás, mert ugyanúgy Magyarországnak kell elbírálnia a politikai menedékjogot, az eljárás végéig pedig a bevándorlók számára hazánknak kell az ellátást, az intézményi hátteret biztosítani.

PestiSracok facebook image

Rogán Antal azt mondta: a kvótarendszernek semmi értelmét nem látja. Úgy vélte, az sem Magyarország, sem Európa számára nem jelent megoldást. Sőt, a fideszes képviselő szerint a kvótarendszernek az az üzenete, hogy "gyere, mert az EU területén szívesen látnak".

Mindemellett a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: aki olyan helyről jön, ahol üldözik, az élete veszélyben van, annak menedéket kell nyújtani, de megélhetési bevándorlókat nem tud befogadni Európa. Szombaton a Napi Gazdaság online kiadása írt arról, hogy a Fidesz-frakció még a nyári törvényhozási szünet előtt lépni kíván a bevándorlás ügyében.

Forrás: MTI

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.