Pesti Srácok

Saját pályázatán nyert lakást a jászberényi városvezető

Saját pályázatán nyert lakást a jászberényi városvezető

A jászberényi fideszes polgármester is elindult egy saját maga által kiírt lakásbérleti pályázaton, amit meg is nyert.

A jászberényi fideszes polgármester, volt országgyűlési képviselő, Szabó Tamás nyerte meg az általa kiírt lakásbérleti pályázatot – írta a Népszabadság.

A lap pénteki számában idézik az egyik fideszes önkormányzati képviselő, Juhász Dávid ezt bíráló levelét, amelyet a polgármesternek írt még a döntés meghozatala előtt, és eljuttatott a frakció tagjainak is.

PestiSracok facebook image

A levél szerint a humánerőforrás-bizottság zárt ülésen döntött a lakásra beadott két pályázatról, és azzal választotta ki nyertesnek a polgármestert, hogy a másik pályázónál – egy háromgyermekes család is szerette volna megkapni a bérleti lehetőséget – egy hónappal több bérleti díj előzetes megfizetését vállalta.

A levél írója felvetette, hogy a polgármester esetleg az önkormányzat által biztosított kedvező feltételekkel meg is akarja vásárolni az ingatlant.

A lap megkeresésére, amelyben azt tudakolták, hogy miért volt szüksége a polgármesternek az ingatlanra, és nem tartja-e etikátlannak, hogy polgármesterként ő nyerte el a bérleti jogot, illetve tervezi-e, hogy él elővásárlási jogával, a polgármester mindössze annyit közölt: a lakás a vagyonleltár szerint nincs értékesítésre kijelölt státuszban.

Forrás: hvg.hu/Népszabadság

Fotó: jaszbereny.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.