Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország elvárja az európai szolidaritást az illegális bevándorlás ügyében

Szijjártó: Magyarország elvárja az európai szolidaritást az illegális bevándorlás ügyében

Az uniós tagállamok közül jelenleg Magyarországra érkezik a legtöbb illegális bevándorló, ezért az ország elvárja az európai szolidaritást, az EU segítségét az ügyben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

A tárcavezető kiemelte: elfogadhatatlan és érthetetlen, hogy miközben ide jön a legtöbb illegális bevándorló, a legnagyobb figyelem még mindig a Földközi-tengeren át érkezőkre jut. Itt lenne az ideje, hogy az unió végre komolyan vegye a helyzetet, mert bár Magyarország eddig is igyekezett felhívni a figyelmet a nyugat-balkáni útvonal jelentőségére, az EU eddig nem tett érdemi lépéseket - közölte. Hozzátette: ezért javasolta, hogy ősszel Budapesten konferenciát rendezzenek az ügyben.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: rendkívül súlyos kérdésről van szó, amelyről higgadtan, a tényekre alapozva kell beszélni. Magyarország semmilyen nemzetközi vagy európai uniós jogszabály alkalmazását nem függesztette fel, "ez szóba sem került". Ugyanakkor súlyos technikai és kapacitásbeli problémái vannak, hiszen ebben az évben eddig 61 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra, és közülük 60 922-en a magyar-szerb határon át léptek be illegálisan az ország területére - magyarázta. Közölte: így most minden bevándorlással foglalkozó, bevethető kolléga a déli határnál teljesít szolgálatot, hogy éppen a dublini rendeletnek érvényt szerezve regisztráljanak minden Magyarországra belépő bevándorlót.

PestiSracok facebook image

Mint mondta, ezért azt kérték az uniós partnerektől, hogy egy kicsit legyenek türelemmel, igyekeznek a technikai és kapacitásbeli súlyos kihívásokat leküzdeni, és ha csökken a nyomás, akkor a dublini rendeletnek meg tud felelni az ország. A miniszter arról is beszélt, hogy az EU-ra nehezedő illegális bevándorlási nyomás a Nyugat-Balkánon keresztül folyamatosan erősödik, legalább annyian, de inkább még többen jönnek errefelé, mint a Földközi-tengeren keresztül.

Közölte: az ideiglenes határzár nem azt jelenti, hogy nem lehet majd a két ország között átjárni, mert törvénytisztelő módon, a határállomásokon lehet, de aki a zöldhatáron át jön, az törvényt sért, mivel a határsértés egyúttal törvénysértés. Szijjártó Péter kifejtette: arról van jogalkalmazási vitája Magyarországnak az unióval, hogy 11 tagállam ide küldene vissza 15 ezer illegális bevándorlót, de Magyarország álláspontja szerint ezek az emberek Görögország területén léptek be az EU-ba, márpedig minden illegális bevándorlót oda kell visszatoloncolni, ahol belépett az unió területére. Tehát nem Magyarország az első uniós belépési pont, az más kérdés, hogy a dublini rendelet értelmében regisztrálnak mindenkit, aki ide érkezik illegális bevándorlóként - tette hozzá.

A tárcavezető emlékeztetett: hogy ezt a jogalkalmazási kérdést megnyugtatóan rendezzék, Trócsányi László igazságügyi miniszter rendkívüli konzultációt kezdeményezett az Európai Bizottság első alelnökével.

Forrás: MTI

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.