Pesti Srácok

Szijjártó szerint a gyermek érdeke a legfontosabb

Szijjártó szerint a gyermek érdeke a legfontosabb

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a Bora Borán rekedt nő esetéhez hasonló helyzetekben mindig a gyermek, a család érdekeit kell nézni.

Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornának kedden elmondta: a család annak idején megkereste a tárcát ezzel a bonyolult jogi kérdéssel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pedig minden esetben igyekszik segíteni a külföldön bajba jutott magyar állampolgároknak. Ezúttal a francia kormány segítségét kérték, és Párizs "kifejezetten korrektül" állt a kérdéshez - közölte. Szijjártó Péter szerint nagyon érzékeny ügyről van szó, mivel a hatalmi ágak szétválasztása miatt egy kormány nem avatkozhat be igazságszolgáltatási, bírósági eljárásba, de a francia kormány javasolta, hogy mediációt, azaz közvetítő segítségét vegye igénybe a házaspár, és erről tájékoztatják őket.

A külügyminiszter arra is kitért, hogy olyan bírósági végzés született Francia Polinézián, amelynek értelmében az édesanya és gyermeke elköltözhet, és a fiú megkezdheti az iskolai tanulmányait. Az a legfontosabb az ilyen esetekben, hogy mindig a gyermek, a család érdekeit nézzék, és segítsenek a magyar állampolgároknak, a többi pedig az igazságszolgáltatás dolga. Bírósági ügyekbe, családi ügyekbe nem avatkoznak be, ugyanis világos leírás van arról, hogy hasonló helyzetben mi a magyar állam konzuli kötelezettsége, és a KKM ennek mindig megfelel.

PestiSracok facebook image

Nyíri-Kovács Patrícia, az a válófélben lévő magyar nő, aki francia állampolgárságú férje miatt négy éve Francia Polinézia szigetén, Bora Borán rekedt, hétfőn tudatta: megkapta fia felügyeleti jogát, és Tahitire költözhet vele. A Fővárosi Főügyészség 2014. szeptember 19-én közölte, hogy az illetékes kerületi ügyészség személyi szabadság megsértése, kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben a magyar nő koreai származású, francia állampolgárságú férje ellen. A vádiratban szereplő adatok szerint a vádlott és a magyar állampolgárságú sértett 2008 júniusában kötött házasságot, majd egy évvel később közös gyermekük született, házasságuk azonban megromlott, a férfi 2009 és 2011 között rendszeresen bántalmazta a nőt. Miután az asszony már a válást fontolgatta, a férfi 2011 őszén - azzal az indokkal, hogy megkísérli rendbe hozni házasságukat - meggyőzte a feleségét, hogy a kisfiukkal együtt utazzon pár hónapra Bora Borára. Ám a férfi ott is bántalmazta, majd elvette a gyermekkel közös magyar útlevelét, hogy ne hagyhassa el Francia Polinéziát.

Forrás: MTI; fotó: borsonline

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.